A 75. Járási Kulturális Ünnepély és Szövetkezeti Nap megnyitója

A 75. Járási Kulturális Ünnepély és Szövetkezeti Nap megnyitója
A 75. Járási Kulturális Ünnepély és Szövetkezeti Nap megnyitója

Június 27-én, szombaton ünnepélyes keretek között nyitották meg Bősön a Csemadok 75. Járási Kulturális Ünnepélyét és Szövetkezeti Napját. A rendezvény hivatalos megnyitójára a helyi Csemadok-ház melletti parkban került sor.

A rendkívüli hőség miatt a szervezők a résztvevők biztonságát szem előtt tartva módosították a programot: elmaradt az ünnepi kultúrműsor és a tervezett ünnepi beszéd. A megemlékezés a magyar Himnusz közös eléneklésével kezdődött, majd Nagy Anikó köszöntötte a megjelent vendégeket. Ezt követően a résztvevők megkoszorúzták a Csemadok emlékművét, tisztelegve a szervezet alapítói és az elődök munkássága előtt.

A Csemadok idén fennállásának 75. évfordulóját ünnepli. A szervezet évtizedek óta meghatározó szerepet tölt be a szlovákiai magyar közösség kulturális életének szervezésében, a hagyományok ápolásában és a közösségi értékek megőrzésében.

A rendezvény ezt követően az Amade Parkban folytatódott, ahol a délutáni és esti órákban kulturális, szórakoztató és zenei programok várták az érdeklődőket. A fellépők és a közösségi események ezúttal is lehetőséget teremtettek a találkozásra, a hagyományőrzésre és a közös ünneplésre.

Bodó Imre tudósítása

További hasonló témájú videók