A világ legnagyobb szórakoztatójának tartották: Al Jolson
Haraszti Mária

Al Jolson, Asa Yoelson amerikai énekes a litvániai Seredziusban született 140 évvel ezelőtt egy orosz zsidó fiaként; s a popzene első világsztárjainak egyike lett.
A világ legnagyobb szórakoztatójának tartották.
A világ első komplett hangosfilmjeinek, A dzsesszénekesnek (The Jazz Singer, 1927) és Az éneklő bolondnak (The Singing Fool, 1928) a főszereplőjeként a filmtörténetbe is örökre beírta a nevét. Közismertté vált művésznevén Al Jolson népszerű énekes, 30 éven keresztül szupersztár volt a Broadway-on, rádiókban és a filmekben.
Al Jolson 1920 januárjában felvette a 20 éves George Gershwin Swanee című dalát, ami azonnal hatalmas siker lett. A zeneszerzőnek és énekesnek nagy névismertséget szerzett mind Amerikában, mind Európában. Ez a dal az Alltime Popclassics Chart legrégebbi száma.
Jolie, ahogy a barátai nevezték, volt az első előadóművész, aki egymillió lemezt adott el. Miután elhagyta a Broadwayt, Jolson a rádiós szerepléseket vállalt. Ezek mind a top 10-be kerültek. Al Jolson sikeresen tért vissza az üzleti élet történetébe, amikor a Columbia Pictures 1946-ban életrajzi filmet készített róla The Jolson Story címmel. Ebben a filmben Larry Parks játszotta Jolson szerepét. A film óriási sikert aratott − ez volt a legnagyobb bevételt hozó film az Elfújta a szél óta. Egy teljesen új generáció jutott el arra, hogy elragadja Jolson hangja és karizmája. 1948-ban Jolsont a legnépszerűbb férfi énekesnek választották egy szavazáson.
1950. október 23-án halt meg San Franciscoban. A kaliforniai Culver Cityben található temetőben nyugszik. Halála napján a Broadway lámpáit 10 percre lekapcsolták a tiszteletére.

