Csengery Adrienne 80

Csengery Adrienne, Liszt Ferenc-díjas szoprán énekművész, érdemes és kiváló művész 80 esztendős. Hangversenyénekesként és régizenei előadóként is nemzetközi hírnevet szerzett. 1960–1964 között a Szilágyi Erzsébet Gimnázium diákja volt. Az 1962–1963-as Ki mit tud?-on díjat nyert. 1965-ben felvételt nyert a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolára, ahol tanulmányait Kutrucz Éva irányításával végezte, diplomáját 1970-ben szerezte, és Kroó […]

XXXII. TMOV • Próza III. – Nagy Olivér / A túlsó part

Nagy Olivér (Széchenyi István Alapiskola – Felsőszeli) Csillag Lajos: A túlsó part című művével bronzsávos besorolást ért el a Tompa Mihály Országos Verseny III. kategóriás prózamondóinak sorában. Felkészítője: Morovics Ibolya   Idén a Rimaszombathoz kötődő Tompa Mihály Országos Verseny XXXII. évfolyamát Érsekújvárban rendezték meg. A rimaszombati művelődési otthon jelenleg felújítás alatt áll, ezért április 23-25-én […]

XIV. Bíborpiros szép rózsa • Rozmaringsarj Gyermek Néptánccsoport

Az abaújszinai Rozmaringsarj Gyermek Néptánccsoport évek óta részt vesz a Bíborpiros szép rózsa versenyen, ahol, mint népdalkör nagyon szép eredményeket érnek el. 2014-ben eljutottak a budapesti Vass Lajos népzenei verseny Kárpát-medencei dőntőjébe. Aranysávos minősítést értek el. Vezetőik: Csurilla Erzsébet és Takáč Alica Előadásukban zoboralji lakodalmas dalok hangzottak el. ________________ A Csemadok Országos Tanácsa megbízásából a […]

XXXII. TMOV • Próza III. – Mács Arina Sára / Nyanyó versei

Mács Arina Sára (Tompa Mihály Alapiskola – Rimaszombat) Imre Hilda: Nyanyó versei című művével ezüstsávos besorolást ért el a Tompa Mihály Országos Verseny III. kategóriás prózamondóinak sorában. Felkészítője: Lukács Veronika   Idén a Rimaszombathoz kötődő Tompa Mihály Országos Verseny XXXII. évfolyamát Érsekújvárban rendezték meg. A rimaszombati művelődési otthon jelenleg felújítás alatt áll, ezért április 23-25-én […]

XIV. Bíborpiros szép rózsa • Tavaszi Virágok Énekcsoport

A Dendis Ágnes vezette rozsnyói Tavaszi Virágok Énekcsoport gömöri népdalokból összeállított csokorral szállt versenybe. Bronzsávos minősítést sikerült elérniük. __________ A Csemadok Országos Tanácsa megbízásából a Csemadok Dunaszerdahelyi Területi Választmánya és a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet tizennegyedik alkalommal rendezte meg a Bíborpiros szép rózsa országos népzenei vetélkedőt népdalénekesek, népdalkörök, népi hangszerszólisták és népi hangszeres együttesek részére. […]

XXXII. TMOV • Próza III. – Németh Eszter / Arcizomlázadás

Németh Eszter (Gregorovits Lipót MTMYA – Jóka) Z. Németh István: Arcizomlázadás című művével ezüstsávos besorolást ért el a Tompa Mihály Országos Verseny III. kategóriás prózamondóinak sorában. Felkészítője: Takács Szilvia   Idén a Rimaszombathoz kötődő Tompa Mihály Országos Verseny XXXII. évfolyamát Érsekújvárban rendezték meg. A rimaszombati művelődési otthon jelenleg felújítás alatt áll, ezért április 23-25-én a […]

Boldog új évet! • 2026 • (+Dinner for One)

Konfettizápor, tűzijáték, pezsgő, lencsefőzelék és újévi fogadalmak tarkítják a szilveszteri szokásokat, amik kihagyhatatlan részét képezik az ünnep körüli felhajtásnak. A világ számos országához hasonlóan kőbe vésett népi hiedelmeink és babonáink szoros kapcsolatban állnak a vízválasztó nappal, amivel elbúcsúztatjuk az óesztendőt, egyúttal pedig köszöntjük az új évet. Bár vannak átfedések, az eltérő kultúrák eltérő hagyományokat hoznak […]