Whoopi Goldberg 70

Whoopi Goldberg
Whoopi Goldberg

70 éves Whoopi Goldberg amerikai színésznő.

1991-ben a Ghostban nyújtott alakítását Oscar-díjjal ismerték el. Egyike azon keveseknek, kiknek munkásságát Oscar-, Tony-, Daytime Emmy-, Grammy- és Golden Globe Díjjal egyaránt elismerték.

Szegény családba született. A whoopi művésznevet gyermekkori gúnynevére utalva vette fel (whoopee cushion – porbafingó).

Nyolcéves korától Helen Rubinstein kísérleti gyermekszínházban kezdett a szakmával foglalkozni. Itt szerezte meg színpadi, színészi gyakorlatát, legalábbis kizárólag itt tanulta a színészetet – színészpedagógusoktól. Tanárai azonnal észrevették a kislány rendkívüli tehetségét.

Teljes képzést más tekintetben sem kapott, éveken keresztül lemaradónak tekintették diszlexiája miatt: az iskolát is abba kellett hagynia.

Whoopi Goldberg

Színházi karrierjét már Whoopi Goldberg néven kezdte meg. San Diegóban részt vett a város Repertoár színházának létrehozásában. Azután San Franciscóba költözött, ahol különböző amatőr társulatokban játszott. Egyik első főszerepét Bertolt Brecht Kurázsi mamájában alakította.

Egyszer, amikor egy előadásba be kellett ugrania egy megbetegedett társa helyett, támadt az az ötlete, hogy monodrámát adjon elő, amelyben hat szerepet egyedül ő játszik. Ezt a tervet 1983-ban tudta megvalósítani, és nagy sikert aratott (The Spook Show). A darabot nemcsak Amerika különböző városaiban, hanem Kanadában és Európában is előadta. Az előadást Mike Nichols rendezte, aki 1984-ben segített neki aztán a Broadwayre kerülni. Ennek nyomán meghívásokat kapott különböző szerepekre; többek között játszott a Jézus Krisztus szupersztárban is.

Amikor 1985-ben arról értesült, hogy megfilmesíteni készülnek Alice Walker Kedves Jóisten c. Pulitzer-díjas regényét, ami az Egyesült Államok déli részén játszódik, a feketék másodrendűségéről, ezen belül a fekete nőkről szól, akik a feketék között is másodrangúak, levelet küldött az írónőnek, hogy játszani szeretne a filmben. Az írónő, ismervén a színésznő színpadi tevékenységét, beajánlotta a rendezőnek, Steven Spielbergnek. Whoopi Goldberg meg is kapta Celie, a főhős szerepét.

A film – és a főhős – kulcsmondata: „Lehetek szegény, lehetek nigger, lehetek csúnya, és meglehet, hogy főzni sem tudok… De itt vagyok.”
A színésznő berobbanását a film világába Golden Globe-bal és Oscarra jelöléssel jutalmazta a szakma.

Ez után a drámai szerep után Whoopi Goldberg a legkülönbözőbb műfajú filmekben játszott, komédiákban, krimikben, sorozatokban, sci-fi-kben és drámaiakban szintúgy.

A hangját adta emellett rajzfilmeknek, és elvállalt dokumentumfilmeket is.

Whoopi Goldberg

2006-ban beszédet tart az esőerdők megmentéséért. A filmezéssel egyidőben Whoopi Goldberg a televíziók világába is bevonult. Éveken keresztül állandó szereplője volt egy humoros show-műsornak, és vezetett talk-show-t is. Néhány évadon át szerepelt egy fantasztikus sorozatban (Star Trek: The Next Generation, 1988–1993), és vendégként néhány más tévéprodukcióban is.

1994-ben vezette először az Oscar díjátadó ceremóniát, és azóta óriási sikerrel szerepel sok hasonló szerepben.

Most a The View című show-műsor egyik műsorvezetője Barbara Walters, Joy Behar, Sunny Hostin és Meghan McCain mellett.