Radnai György sokoldalú zenei életműve

Radnai György
Radnai György a Rigolettóban

Radnai György Kossuth-díjas magyar bariton operaénekes 105 éve látta meg a napvilágot Szurdokpüspökin. Érettségije után egy textilgyárban dolgozott mint bérelszámoló. Szabadidejében egy amatőr színjátszó csoport tagja volt. A II. világháborúban fogságba esett, majd 1947-es hazatérése után kezdett énekelni tanulni dr. László Gézánál és az ő ajánlására került a Nemzeti Zenedébe, ahol Nádasdy Kálmán és Pless László növendéke lett.

1947-ben a Genfi Nemzetközi Zenei Versenyen második díjat nyert. Tanulmányait 1948-ban fejezte be és az Operaházhoz szerződött, melynek haláláig magánénekese maradt.

Tonio szerepében debütált Leoncavallo Bajazzók című operájában. Karrierje során elsősorban Verdi híres bariton szerepeit énekelte. Sokszor szerepelt külföldön (Ausztria, Románia, Kanada, Törökország), több lemeze jelent meg.

A Magyar Rádióban és koncerteken gyakran énekelt dalokat, operettet, sanzonokat és nótákat is. 

Tiszteletére a centenáriuma óta évente megrendezik Szurdokpüspökin a Radnai György emlékkoncertet, neves előadók fellépésével.

 

További hasonló témájú videók