Kincskeresők XIX. – A nádszegi öreg temető

A nádszegi öreg temető
Pint Zoé és Nagy Viktória

Pint Zoé és Nagy Viktória (6.), a nádszegi Petőfi Sándor Alapiskola és Óvoda diákjai, A nádszegi öreg temető című előadással érkeztek Galántára.

Felkészítő tanár: Rákász Katalin  

Nádszeg lakói a falu betelepítésének idején, a 16. század végén és a 17. század elején mind reformátusok és magyarok voltak. Ez a tény azzal magyarázható, hogy a Thurzó család, amely Nádszeg földesura volt abban az időben, Magyarország legjelentősebb református családjai közé tartozott (konkrétan ágostai hitvallású evangélikus). Ez időben nagyban érvényesült a „cuius regio, eius religio” elv, vagyis amilyen a földesúr vallása, olyan a birtok lakóié is. 

A falu múltjáról sokat elárul az öreg temető, illetve az emlékművek. A templom előtt látható az első világháborúban elesettek emlékműve, de több utcában is található érdekes emlékmű vagy szobor, például Szent Flóriánnak, a tűzoltók védőszentjének szobra.  A temető 1781-ben a falun kívül terült el. Korábban a templom köré temettek, az új temetőt 1779-ben szentelték fel. Már akkor állt benne egy régi fakereszt Krisztus képével. 

• • •

A XIX.  Kincskeresők konferenciát 2024. november 13–14-én, Galántán, a Hotel CITY konferenciatermében rendezték meg.

A Kincskeresők a regionális értékeket kutató diákok országos konferenciája.

A konferenciára témamegkötés nélkül jelentkezhettek a gyerekek a szülőföldhöz kötődő bemutatókkal – természet- és társadalomtudományos témakörben csakúgy, mint az új, a 21. század követelményeinek megfelelő kezdeményezések, társulások vagy a hely szellemét gazdagító jeles személyek bemutatásával – vagy egyszerűen „csak” a saját családot, szülőket, nagyszülőket bemutató családtörténettel, a nagyszülők fényképalbumán keresztül – hisz ebből is kirajzolódik a regionális történelem egy-egy szelete.

A bemutatott prezentációk sok esetben megfelelnek a tudományos kutatás feltételeinek, de mivel a diákok és a felkészítő tanáraik önállóan választják ki és dolgozzák fel a témákat, előfordulhatnak kevésbé igényes előadások is.

Az országos konferencián 10 perces diákelőadások hangzanak el, melyet az előadók vetített képekkel, esetenként tárgyi emlékek bemutatásával illusztrálnak. Az előadás utáni 5 perces vitában a zsűritagokon kívül a diákok, a tanárok és az érdeklődő közönség is tehet fel a témával kapcsolatos kérdéseket, amelyeket az előadóknak röviden meg kell válaszolniuk.

További hasonló témájú videók