Aki gyávaságból lett bátor: Keres Emil

100 éve született Keres Emil Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész, színigazgató. Szombathelyen született 1925-ben.

Hórihorgas, vékony férfi, enyhén rekedtes hanggal. Szenvedélyes versmondó, akinek a szájában még a legkeserűbb rím is édes mézzé változik.

Kossuth-díjas művészember, akinek a Teremtő hosszú, tartalmas életet adott, s a legutolsó pillanatig a hivatásának élt. Még a nyolcadik ikszen túl is hívták őt a Nemzetibe, és zseniálisan játszotta el az aggastyánt a Lear királyban. Jött a telefon, hogy várja egy szerep a Radnótiban, az Oidipus gyermekeiben; és ott is maradandót alkotott.

Keres Emil édesapja árvaházban nevelkedett. Aztán családfőként, ha szűkösen is, de előteremtette a legszükségesebbeket. Tisztességre nevelte a fiát, ezt a hirtelen megnőtt, sovány gyereket, aki folyamatosan rácsodálkozott a világra, majd egy szép napon hirtelen „ünnepelt művésszé” vált.

„Egyszer volt egy iskolák közötti Ki mit tud? A döntőt a szombathelyi Kovács Szálló tükörtermében tartották. A belépőjegy 50 fillérbe került, ami nagy pénz volt. Igaz kakaót és brióst is kaptunk, mint nézők. Én ugyanis nem neveztem be, de kíváncsi voltam a szereplőkre. Volt ének, hangszerszóló és tánc. Eszembe nem jutott volna, hogy benevezzek, nem is voltam úgy öltözve.
A pipaszár lábaimmal, rövidnadrágban ültem és izgatottan néztem a műsorszámokat. De az utcánkban lakott egy fiú, Prisznyák György, aki csínyből felírta egy papírosra a nevemet, mondván: itt egy jelentkező. Szólítottak és úgy indultam el a színpad felé, mint akit kivégezni visznek…”

A magas fiú magával ragadta a publikumot. A gyávaságból, a rémületből kovácsolt erőt, és olyan produkciót nyújtott készületlenül, csak úgy spontán, hogy alig akarták leengedni a színpadról. Az ijedelem átváltozott szereplési vággyá. Mondott ő Petőfi-verseket saját átköltésben, idézett népdalgyűjtő könyvecskékből, ilyen-olyan dalokból, és csak mondta és mondta.

S az a bizonyos Prisznyák rohant Keres Emil édesapjáért: „Árpi bácsi, tessék jönni!” És az apja jött és látta a gyerekét a színpadon, no meg a tátott szájú közönséget. S akkor azt mondta neki: „Legyél színész, édes kisfiam, én nem lehettem az…”

Keres Emil 1950-ben végezte el a színiakadémiát. Aztán négy esztendő múltán már a szolnoki Szigligeti színház igazgatójaként dolgozott. Néztek is nagyot a kollégák, hogy lám, miként lehet egy ilyen ifjú emberke ilyen fontos pozícióban. De a rátermettségét senki nem kérdőjelezte meg.

Aztán játszott később a Nemzeti Színházban, a Vígszínházban, a Jókai színházban, merthogy mégiscsak színész volt, nem pedig valamiféle hivatalnok. De újra igazgatónak nevezték ki, ezúttal a Thália színház élére, amelyet több mint egy évtizedig vezetett. Aztán átigazolt a Radnótiba, naná, hogy ott is igazgatónak. Onnan is ment nyugdíjba 1985-ben. De akkor már irigylésre méltó karrier állt mögötte.

Főbb színpadi szerepei:

Horatio (Shakespeare: Hamlet), Petruchio (Shakespeare: A makrancos hölgy), Raszkolnyikov (Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés), Josef K. (Kafka: A per), Szűcs úr (Szakonyi: Adáshiba). A többi között az alábbi filmekben szerepelt: Húsz óra; Beszterce ostroma; Az aranykesztyű lovagjai; Próféta voltál, szívem; Nem várok holnapig; Szemüvegesek; Hekus lettem; Kojak Budapesten; A hecc; Konyec – Az utolsó csekk a pohárban; Egy óra múlva itt vagyok; Vörös vendégfogadó; Bözsi és a többiek; Kántor; Abigél…

Idős korára a buddhizmus is fontossá vált a számára. Utolsó szerepe Schnitzler Anatol és a nők című darabjában az öreg hűséges inas, Franz volt.
Keres Emil utolsó nyilvános és egyben fantasztikus szereplése a PIM-ben. A Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész, színigazgató 2016. április elsején hunyt el: