XXXII. TMOV • Botló László Marcell / Pantomim

„A fasizmus életben maradt áldozatainak” ajánlotta Pantomim című költeményét annak alcímében Kányádi Sándor. Botló László Marcell (Kodály Zoltán Gimnázium, Galánta) előadásában a XXXII. Tompa Mihály Országos Versenyen a IV. kategóriában hangzott el, ezüstsávos besorolást kapott.

Felkészítóje: Ollé Krisztina.

A verset a mai EURÓPA NAP kapcsán másodikként adjuk közre.

Idén a Rimaszombathoz kötődő Tompa Mihály Országos Verseny XXXII. évfolyamát Érsekújvárban rendezték meg. A rimaszombati művelődési otthon jelenleg felújítás alatt áll, ezért április 23-25-én a Érsekújvár adott teret a csaknem 150 résztvevőnek, akik három napon át vers- és prózamondásban, valamint verséneklésben mérték össze tudásukat.

A XXXII. Tompa Mihály Országos Verseny eredményei szöveges, táblázatos formában a Magyar Iskola oldalán találhatóak meg.

Kányádi Sándor: Pantomim

– A fasizmus életben maradt áldozatainak –

Belép a férfi az előszobába,
az ajtót kulcsra zárja.
Kettőt se lép:

Kop, kop, kop.

„Mintha kopogást hallanék.”
Megfordul. Kitekint.
Senki sincs odakint.
„Hallucinálok?”
Becsukja a kémlelő-rácsot.
Csóválja a fejét.

Kop, kop, kop.

Akárcsak az elébb.
Megfordul. Kitekint.
Senki sincs odakint.
Kilép.

„Ki lehet,
csak nem a szellemek?”

A lépcsőház üres.
Kong.
Kísérteties.
Senki és semmi más,
csak macskanyávogás.

Belép s az ajtót kulcsra zárja,
és vetkőzni kezd dudorászva.
„Akkor gyere, mikor mondom,
csizmád sarka ne kopogjon.”

Kop, kop, kop.

„Mi ez?
Ki az?”
Kinéz.
S kezdődik újra az egész.

A lépcsőház üres.
Kong.
Kísérteties.
Senki és semmi más,
csak a nyávogás
elhaló visszhangja: sicc!

Sicc! Sicc! Sicc!

Fehér, akár a fal.
„Csak nincs valami baj?
az eszem…
a szívem…
Úgy megszárad bennem a szű,
mint mezőben ősszel a fű…”
Legyint.
Tovább vetkőzik.
S megint:

Kop, kop, kop.

Dermedten áll.
Nyakában még a sál
és félig még rajta a nagykabát.

Kop, kop, kop.

Mint aki elszánja magát:
„lesz, ami lesz!”
az ajtónak ugrik, de csak
kiles.

Szíve torkában, lélegzet-fojtva
a kilincset lenyomja,
és mellét a sötétnek vetve
úgy áll be az ajtókeretbe,
mint a mártírok a filmen.

Odakint senki sincsen.
A lépcsőház üres.
Kong.
Kísérteties.
„Pattogó indulók, parancsszavak,
szögesdrót – barakk.”

Áll, mint a feszület, olyanformán,
két keze a két ajtófélfán;
aztán, mint a fogoly,
magasba tartott kézzel,
majd átkulcsolja tarkóját
s letérdel.

A lépcsőház üres.
Kong.
Kísérteties.
Senki és semmi más,
csak újabb macskanyávogás.

Betámolyog.
Az ajtót kulcsra zárja.
Remeg, akár a nyárfa.

Kop, kop, kop.

Nézi a karikára-fűzött kulcscsomót:
ing-leng a zárban.
Nézi halálra-váltan.
Nézi megalázottan.
Kipróbálja és koppan:

Kop, kop, kop.

1964