Kincskeresők XIX. – Pozsony szökőkútjai

szökőkútjai
Porubská Andrea

Porubská Andrea, a pozsonyi Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnáziumharmadikos diákja a Pozsony szökőkútjai című előadással érkezett Galántára.

Felkészítő tanár: Mgr. Demcsák Edit.  

Pozsony szökőkútjai: A Roland-kút a Fő téren áll, és a város legrégebbi plasztikái közé tartozik. Az említett tér volt egykor a politikai és társadalmi élet színhelye Pozsonyban. A kúton álló páncélos, és sisakos szoboralak egy középkori Roland-szobrot ábrázol. 1563-ban nagy tűz ütött ki a városban, és 100 ház vált a lángok martalékává, mivel nem találtak elég vizet a tűz eloltásához. II. Miksa, az első Pozsonyban koronázott király, ezért elrendelt egy kút megépítését.

Luttringer András 1572-ben készítette el az alkotást, és azóta is a pozsonyi Fő téren áll. Később Miksa-szökőkútnak is nevezték, mivel egyes kutatások szerint a szoboralak a Habsburg uralkodót ábrázolja.

Az Óváros szökőkútjai közül az egyik kiemelt részen foglal helyet a reneszánsz korszakát idéző Ganymedes díszkút. Tilgner Viktor pozsonyi származású szobrász készíttette 1888-ban, a városi színház megnyitását követő második évben. A díszkút felső részében a görög mitológiából ismert Ganümédész-monda lett megörökítve, mégpedig amikor Zeusz sas képében elrabolja Ganümédészt.

Pozsony szökőkútjai  közül a mai Šafárik tér (egykor András király-tér) déli részének parkjában található egy idilli, a város régi múltját idéző szökőkút – a Kacsakút. A kör alakú vízmedencéből szabálytalan sziklaalakzat emelkedik ki, melyen három, bronzból öntött, meztelen kisgyermek látszik, amint a kacsákat igyekeznek elkapni.

• • •

A XIX.  Kincskeresők konferenciát 2024. november 13–14-én, Galántán, a Hotel CITY konferenciatermében rendezték meg.

A Kincskeresők a regionális értékeket kutató diákok országos konferenciája.

A konferenciára témamegkötés nélkül jelentkezhettek a gyerekek a szülőföldhöz kötődő bemutatókkal – természet- és társadalomtudományos témakörben csakúgy, mint az új, a 21. század követelményeinek megfelelő kezdeményezések, társulások vagy a hely szellemét gazdagító jeles személyek bemutatásával – vagy egyszerűen „csak” a saját családot, szülőket, nagyszülőket bemutató családtörténettel, a nagyszülők fényképalbumán keresztül – hisz ebből is kirajzolódik a regionális történelem egy-egy szelete.

A bemutatott prezentációk sok esetben megfelelnek a tudományos kutatás feltételeinek, de mivel a diákok és a felkészítő tanáraik önállóan választják ki és dolgozzák fel a témákat, előfordulhatnak kevésbé igényes előadások is.

Az országos konferencián 10 perces diákelőadások hangzanak el, melyet az előadók vetített képekkel, esetenként tárgyi emlékek bemutatásával illusztrálnak. Az előadás utáni 5 perces vitában a zsűritagokon kívül a diákok, a tanárok és az érdeklődő közönség is tehet fel a témával kapcsolatos kérdéseket, amelyeket az előadóknak röviden meg kell válaszolniuk.

További hasonló témájú videók