Így indult a Televízió

2010-ben volt, azaz jó régen… s éppen ezen a napon. Azóta sok víz lefolyt minden folyón meg az ereszeken… Élő heti, majd napi közvetítéseket terveztünk, de a lehetőségeink eléggé korlátozottak maradtak, egyrészt azért, mert nálunk valahogy senki se rajong a mások ötleteiért, másrészt meg a „térdünkön dolgozva” többre nem futotta. Bár ha végiglapozzuk az adminisztrációs felületeinket és megnézzük a közel húszszer bejegyzést, akkor igazán nem panaszkodunk: megtettük, amit tudtunk.

Célunk az volt, hogy elsősorban is rámutassunk arra: mennyi mindent lehetne megörökíteni és népszerűsíteni, ha volna egy rendes, önálló magyar tévéadás. Az azóta eltelt évek alatt a közszolgálati televízió is megnövelte a magyar nyelvű adások számát és műsoridejét, helyi és regionális stúdiók, tévék alakultak, fejlődtek, vagyis sikerrel könyvelhető el az az impulzusnak szánt akkori indulás. Hiszen már majdnem utolértük a vonatot…

Hogy a televíziók és stúdiók hatása mégsem olyan jelentős, mint elvárható lenne, értve ezalatt, hogy nem vált közösség- és véleményformáló tényezővé, talán a szervezetlenség és kollegialitás hiányából ered, vagy még inkább az sokszor önjelölt politikusok hozzá nem értésén… de ezen mi már nem tudunk változtatni: ez az utánunk jövők feladata.

Reméljük, a sok dokumentum értékű felvétel továbbra is jól szolgálja közösségünk emlékezetét és önismeretét. Név és tartalom alapján is visszakereshetők az általunk rögzített események, az időközben létrehozott Szlovákiai Magyar Audiovizuális Adattár pedig időrendi sorrendben közli a kutathatóvá tett eredeti felvételek adatait, nemcsak az általunk készítettekét, hanem mindazokét is, amelyeket Önök a rendelkezésünkre bocsátanak archiválási, megőrzési céllal a helyi rendezvényeikről. Mert egykor majd ez mind érdekes lesz azoknak, akik még meg sem születtek…

Nagy-nagy hála mindazoknak, akik utunkon kísértek, segítettek, a kezdetektől egészen máig. Köszönet illeti szorgos munkatársainkat, gyakornokainkat, tudósítóinkat, együttműködő partnereinket, akiktől sok hasznosat láttunk és tanultunk mi magunk is.

Köszönjük, hogy velünk voltak, azt meg külön, ha velünk is maradnak, amíg bírjuk szusszal. 

Kapcsolódó cikk:
Akár elégedettek is lehetnénk, ha nem tudnánk, mennyi lehetőség marad kihasználatlanul. Sajnos, a kisebbségi létnek az a rákfenéje, hogy nincs kapcsolata a nagy egésszel, elszigetelődik és lemarad. Ebből akartunk kitörni, de az évek során rájöttünk, hogy vagy visszahúz a közeg, vagy folyton árral szemben kell úszni. A legnagyobb gond az, hogy kultúrában ma szinte lehetetlen a folyamatos, következetes munka. Mindenki ad hoc alapon dolgozik, azzal foglalkozhat, amire pályázatot írnak ki – már ha szerencséje van, és kap némi támogatást. Ezért aztán a kisebbségi kultúra még inkább úgy néz ki, mint ahová csak csurran-csöppen, de soha nem jut elég.” (2016)

Szóval az első adás ez volt: A Pozsonypüspöki Városi Hivatal mellett működő Határokon Átnyúló Együttműködési Központ (CIIC) a fotóhónap alkalmából Bolemant László műveiből időszaki kiállítást rendezett „Párhuzamos dimenziók” címmel. Az akciót élőben közvetítettük, az akkori műszaki lehetőségek mértékében – ezzel indult a Televízió… Ma már persze egy mobiltelefon is jobb közvetítést ad, de akkor örülhettünk ennek is…

Program:
● Kitárult a világ: a határokon átnyúló központ munkája vetített képeken: Csanaky Eleonóra prezentációja
● A pozsonypüspöki zeneiskola tanulóinak rövid koncertje
● Ünnepi megnyitó: PhDr. Ožvald Erzsébet polgármester
● Bolemant László fotóművész méltatása

Összefoglaló a 2010. november 16-i adásból…