A grafikon árnyalatai ☼ Gombaszögi Nyári Tábor

A Selye János Egyetem szervezésében a Gombaszögi Nyári Tábor épülő vendéglőjének Restitető nevű emeleti helyiségében valósult meg A grafikon árnyalatai című interaktív előadás.  Az előadó Antalík Imre, a Selye János Egyetem közgazdasági karának docense, dékánhelyettes. „Ha szeretnéd tudni, hol, hogyan és miért cserélnek gazdát a különböző fizetőeszközök, mi befolyásolja az árfolyamok alakulását és miképp telik például egy devizapiaci spekuláns […]

80 éves lenne Barry White

Barry White (1944–2003) amerikai soulénekes, zeneszerző, producer Texasban született, Los Angelesben nőtt fel, és két Oscar-díjat is nyert annak ellenére, hogy nem ismerte a kottát. Barry volt a hetvenes évek diszkózenéjének egyik szimbóluma. Egyszer azt nyilatkozta, hogy Elvis Presley It‘s Now or Never című számának hatására döntötte el, hogy énekes lesz. A kis Barry hangja ugyanolyan volt, […]

Henry Purcell dallamai

1659. szeptember 10-én született Henry Purcell, az egyik legjelentősebb barokk komponista, akinek életében gyerekkorától központi szerepet kapott a zene. Állítólag már kilencévesen komponált, de első datált műve, egy, a király születésnapjára írt óda, 1670-ből származik. A Chapel Royal gyermekkórusának a tagja volt, majd mutálása után, 14 éves korától királyi hangszerkészítőként és -javítóként dolgozott, 1677-ben elnyerte […]

Holnaptól 19. CINEMATIK

Holnap kezdődik Pöstyénben a 19. CINEMATIK nemzetközi filmfesztivál. Aktuális témái és kiváló filmválogatása okán ajánljuk mindenkinek, aki a filmes szakmában érintett. Nemcsak a 90 kortárs filmalkotás lesz izgalmas a közel egyhetes filmmaratonon, hanem a kísérőrendezvények is, amelyekn a kortárs hazai filmkészítés aktuális kérdéseit járják körül a szakemberek, különös tekintettel a mára évi negyven sikeres filmet […]

Tudatos bőrápolás ☼ Gombaszögi Nyári Tábor

Barbara Anna „Tudatos bőrápolás” című előadása a DH móló helyszínen az idei évi Gombaszögi Nyári Táborban. Témák: Miért fontos a megfelelő arcápolási rutin kialakítása? Tudd meg, milyen a bőrtípusod! Tanuld meg a helyes arcápolás lépéseit és más hasznos tippeket, trükköket. Ne feledd, a bőröd nem felejt! Egészséges bőre bárkinek lehet, csak tenni kell érte.  

XIV. Ipolyi Arnold verseny – Nagy Imre Zalán, Csiliznyárad

Az Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny Országos döntőjén Nagy Imre Zalán (Csiliznyárad) A vénasszony és a halál című mesét mondta el a közönségnek és a zsűrinek. A versenyzők idén is négy kategóriában állhattak a zsűri elé. A döntőn a két helyszínen 77 népmesemondó mondott mesét. A XIV. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny 2024. június 3-án és 4-én megtartott […]

XXXI. TMOV – SHIP BAND

A XXXI. Tompa Mihály Országos Verseny hatodik kategóriájában, a verséneklő együttesek között indult a komáromi SHIP BAND. A versenyen bronzsávos helyezést értek el. Az előadott szerzemények: Nagy László-Republic: Ki viszi át a szerelmet?, Petőfi Sándor-Kárpátia: Pató Pál úr. Felkészítő/vezető Mgr. Török Tivadar.  A Csemadok Országos Tanácsa megbízásából a Csemadok Rimaszombati Területi Választmánya társszervezőivel: a Csemadok területi […]

Elia Kazan

115 éve látta meg a napvilágot Elia Kazan háromszoros Oscar-díjas, görög származású amerikai filmrendező és színházi rendező. Elia Kazanjoglous néven 1903. szeptember 9-én született Isztambulban egy szőnyegkereskedő fiaként, görög szülei nem sokkal később New Yorkba vándoroltak ki. Kazan a Yale Egyetemen tanult drámaművészetet, majd az 1930-as évek közepén színész lett a Broadwayn, 1940-ben Molnár Ferenc […]

XIV. Ipolyi Arnold verseny – Lakatos Chanel, Nagymegyer

Az Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny Országos döntőjén Lakatos Chanel (Nagymegyer) A kocsmároslány című mesét mondta el. A versenyzők idén is négy kategóriában állhattak a zsűri elé. A döntőn a két helyszínen 77 népmesemondó mondott mesét. A XIV. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny 2024. június 3-án és 4-én megtartott Országos döntőjének helyszíne ismét Gombaszög volt. A versenyt a […]

Felhívás: XXV. Országos Citeratalálkozó

A Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet a Csemadok Tardoskeddi Alapszervezetével, a Tardoskeddi Citerásokkal és Tardoskedd Önkormányzatával karöltve 2024. október 19-én, szombaton megrendezi a XXV. Országos Citeratalálkozót. A találkozó időpontja: 2024. október 19., szombat Helyszíne: Tardoskedd A kezdés időpontjáról és a részletes programról a későbbiekben még mindenkit tájékoztatni fogunk. A jelentkezés határideje: 2024. október 4. (péntek) Elektronikus jelentkezési lap: Kattints! […]

A somorjai HÍD Vegyeskar Dél-Csehországban

A somorjai HÍD Vegyeskar a kecskeméti Renaissance Consorttal közösen adott hangversenyt Český Krumlovban és Jindřichův Hradecben augusztus elején. Első megállójukon megkoszorúzták a rájovi (Zlatá Koruna) temetőben eltemetett magyar hősök sírjait. A Český Krumlov városához közeli faluba 1945 áprilisának végén érkeztek a magyar katonák, akiknek nyilas parancsra Nyugat felé kellett visszavonulniuk. A Zlatá Korunába került magyarok […]

XIV. Ipolyi Arnold verseny – Blanár Mátyás, Kisgéres

Az Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny Országos döntőjén Blanár Mátyás (Kisgéres) A púpos című mesét mondta. Mesemondását a zsűri aranysávval értékelte. A versenyzők idén is négy kategóriában állhattak a zsűri elé. A döntőn a két helyszínen 77 népmesemondó mondott mesét. A XIV. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny 2024. június 3-án és 4-én megtartott Országos döntőjének helyszíne ismét Gombaszög volt. […]

Mesterséges intelligencia – mesterséges jövő? ☼ Gombaszögi Nyári Tábor

A gombaszögi Nyári Tábor DH mólója idén is a patak medre fölött várta a látogatókat. Szerdán, a Diákhálózat szervezésében került sor a Mesterséges intelligencia – mesterséges jövő? című programra, amelyen Kontra Martin Róbert moderátor Stubendek Attila informatikus mérnökkel, Misurák László informatikai fejlesztővel és Molnár Imre egyetemi hallgatóval beszélgetett.   

XXXI. TMOV – Bartalos Noémi

A XXXI. Tompa Mihály Országos Verseny prózamondóinak második kategóriájában indult Bartalos Noémi, a Nyárasdi Alapiskola tanulója. A versenyen bronzsávos helyezést ért el Florence Hinkel: A fehér szörny című írásának előadásával (Réti Blanka fordítása). Felkészítője Magyar Gaál Lívia volt.  A Csemadok Országos Tanácsa megbízásából a Csemadok Rimaszombati Területi Választmánya társszervezőivel: a Csemadok területi választmányaival, a Szlovákiai […]