- Home
- KULTÚRA
- Film és fotó
- Elia Kazan
Elia Kazan
Haraszti Mária
115 éve látta meg a napvilágot Elia Kazan háromszoros Oscar-díjas, görög származású amerikai filmrendező és színházi rendező. Elia Kazanjoglous néven 1903. szeptember 9-én született Isztambulban egy szőnyegkereskedő fiaként, görög szülei nem sokkal később New Yorkba vándoroltak ki.
Kazan a Yale Egyetemen tanult drámaművészetet, majd az 1930-as évek közepén színész lett a Broadwayn, 1940-ben Molnár Ferenc Liliomjának Ficsúrját is játszotta. Hamarosan rendezni is kezdett, Thornton Wilder Hosszú út című darabjával országos hírnevet szerzett. Zajos színházi sikereket aratott Arthur Miller Édes fiaim és Az ügynök halála, valamint Tennessee Williams A vágy villamosa, Az ifjúság édes madara és a Macska a forró bádogtetőn című darabjainak színpadra állításával. Pályafutása során háromszor nyerte el a színházi Oscarnak nevezett Tony-díjat.
1947-ben Lee Strasberggel megalapította az Actor’s Studio Színiiskolát, amelynek 1962-ig vezetője volt. 1963-ban a Repertery Theatre of Lincoln Center társigazgatója volt.
A New York Times így hivatkozott rá: „Az egyik legelismertebb és befolyásosabb rendező a Broadway és Hollywood történetében.”
Olyan színészeket tett ismertté, mint Marlon Brando vagy James Dean. 21 színészt jelöltek Oscar-díjra az ő filmjeinek köszönhetően, ebből kilencen el is nyerték az aranyszobrot.
Két Oscar-díjat nyert rendezéseiért: Úri becsületszó (1947), A rakparton (1954) és egy életműdíj-elismerést szintén az Akadémiától 1999-ben. Az A vágy villamosa (1951) és az Édentől keletre című (1955) drámákért nemcsak Oscar-jelölést, hanem Golden Globe-díjakat is kapott. Szintén Golden Globe-ot ért a Babuci (1956) és az Amerika, Amerika (1963), aminek forgatókönyvét is ő írta. A Megegyezés (1969) című regényének is készült filmváltozata, melynek egy személyben volt forgatókönyvírója és rendezője.
Többek között Warren Beatty, Carroll Baker, Julie Harris, Andy Griffith, Rip Torn, Fred Gwynne is neki köszönheti, hogy befutott színésszé vált.
Martin Scorsese elismerése jeléül egy dokumentumfilmet rendezett A Letter to Elia címmel Kazan emlékére.
2003. szeptember 28-án hunyt el New Yorkban.
Filmjei a Videán: