- Home
- KULTÚRA
- Film és fotó
- Elhunyt András Ferenc
Elhunyt András Ferenc
Haraszti Mária

Elhunyt András Ferenc Kossuth-díjas, Balázs Béla-díjas filmrendező, a Nemzet Művésze, forgatókönyvíró, producer.
1942. november 24-én született Budapesten. Fiatalon gyári segédmunkásként, majd betanított munkásként kezdett dolgozni, de közben többször vállalt statisztaszerepet. Nem volt húszéves, amikor a televízióhoz, majd a filmgyárba került, 1965–1968 között a Mafilm I. Stúdiójában dolgozott rendezőasszisztensként. 1969-ben felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskolára rendező szakra, ahol 1973-ban diplomázott. A Balázs Béla Stúdióban rendezte a Dózsa népe című ironikus szemléletű rövidfilmjét.
Már első filmje, az 1977-ben bemutatott Veri az ördög a feleségét nagy szakmai és közönségsikert aratott. Meglehetősen mostoha körülmények között forgatta, például nem kapott elegendő nyersanyagot, minden centiméternyi celluloiddal takarékoskodnia kellett a stábnak. A szatíra a „nagy zabálás” motívumába csomagolva ábrázolja a késő Kádár-kori szocializmust, kritikus szemlélete miatt András Ferenc ezután öt évig nem rendezhetett egész estés játékfilmet.
Legnagyobb sikerét a Munkácsi Miklós kisregénye alapján 1982-ben készült Dögkeselyűvel aratta. A film egy mérnökből lett taxisofőr kálváriáját mutatja be, akit Cserhalmi György személyesített meg legendásan. A fordulatos, hatásos, drámai végű akciófilm egyaránt meghódította a kritikusokat és a közönséget, közel hatvan országban mutatták be; a Berlinalén, ahol Arany Medve-díjra jelölték, megkapta a közönségdíjat.
1998-tól a Duna Televízió szinkronstúdiójának vezetője volt.
Miután 1977-ben aláírta a csehszlovákiai diktatúra intézkedései ellen tiltakozó Demokratikus Chartát, több évig forgatási tilalom sújtotta. A nyolcvanas években a Dögkeselyűvel tért vissza, egy ideig a MAFILM önálló színésztársulatát, később a Dialóg Filmstúdiót vezette. 1998-tól megbízták a Duna TV önálló szinkronműhelyének vezetésével.
Kapcsolódó:
András Ferenc: Ha a képzés az SZFE-n nem passzolna az életművemhez, felállok
„Ronda generáció, szép nemzedék” – András Ferenc filmrendező