95 éves az izgő-mozgó Mickey egér

95 éve mutatták be az első Mickey egér rajzfilmet. Ez volt az egyik első szinkronhanggal ellátott rajzfilm is. Mickey egér (Mickey Mouse) a világ egyik legismertebb rajzfilmfigurája, akit a The Walt Disney Company rajzfilmjei tettek világszerte ismertté. Walt Disney „Steamboat Willie” (Willie, a gőzhajó) című filmje valójában a harmadik volt Mickey és Minnie főszereplésével, de […]

Jó világ van?

Olyan jó világ van, hogy a hazai Jóvilágvan zenekar Koszorú c. daláról készült klipről a zenekar sem tudott. Tehetséges, fiatal művészek álmodták meg s forgatták le. A zenekar emailben, meglepetésként a kész anyagot kapta meg, nem kis örömöt és ámulatot okozva mindezzel. „Fehér Diána Aida csodálatos tánca tökéletes módon fejezi ki a dalba rejtett szerelmet, […]

Mai program: a Starship második tesztrepülése

A 33 Raptor hajtómű gyorsan elemelte az óriási hajót az indítóállásról, simán ment a repülés, 5660 km/óra sebességnél 70-75 km magasságban sikeresen megtörtént a Starship két fokozatának szétválása, az első fokozat sikeresen megfordult, majd valami hibát érzékelhetett a rendszer, mert a vészmegszakító rendszer megsemmisítette a Booster 9-et. A Ship simán folytatta az emelkedést, elérte a […]

Dió héj Citerazenekar – XXIV. Országos Citeratalálkozó

Nyírségi dallamokat adott elő a Dió héj Citerazenekar a XXIV. Országos Citeratalálkozón. Az eseményt a Csemadok Dunaszerdahelyi Területi Választmánya, a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet, a Csemadok Érsekújvári Területi Választmánya szervezte a Csemadok Érsekújvári Alapszervezetével karöltve 2023. október 21-én, szombaton az érsekújvári Csemadok Házban. A citeratalálkozót Mézes Rudolf, a Csemadok nyugat-szlovákiai regionális alelnöke nyitotta meg. Diószegen 1975-ben […]

XI. Őszi kulturális napok Párkányban: Kiss Zenészek

November 19-én a párkányi XI. Őszi kulturális napok keretében állnak színpadra a Kiss Zenészek. A 2013-ban Ipolybalogon alakult kamarazenekar az évek során számos könnyűzenei rendezvényen vett részt Szlovákiában és Magyarországon egyaránt. Visszajáró fellépői a Gombaszögi Nyári Tábornak, de zenéltek már a kapolcsi Művészetek Völgyében is. Az együttes 2021-ben aranysávos besorolást ért el a Pannon UniFesten, […]

A szabadság ára (1989 emlékére)

Lágyan, „bársonyosan” terjedt a forradalom, akár az őszi ködök. S bár a történelem megszámlálhatatlan példát vonultat fel arra, hogy a szabadságnak nagy ára van, s minden forradalom törvényszerűen felfalja gyermekeit is – a reményt, amit magával hoz, semmi máshoz nem lehet hasonlítani. Eufóriás állapotba kerültünk tőle, mint a szerelem ígéretétől. Sugárzó arcú emberek járták az […]

Elhunyt Galambos Erzsi

Elhunyt Galambos Erzsi Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának, a Budapesti Operettszínház és a József Attila Színház örökös tagja. 1931-ben született Budapesten. Apja portás volt a híres Arizona mulatóban, amely a Fővárosi Operettszínházzal szemben működött, anyja az Operettszínházban volt jegyszedő. Kislányként bejáratos volt mindkét népszerű intézménybe, iskolai leckéit […]

XXX. TMOV – III. kategória, vers • Hencz Vivien

A verseny harmadik kategóriájában, a versmondók között indult bronzsávos minősítést szerezve Hencz Vivien a Kazinczy Ferenc MTNYA, Tornalja diákja. Hencz Vivien Faludy György: Tanuld meg ezt a verset című versét adta elő. Felkészítő tanár: Varga Tóth Klára. A Csemadok Országos Tanácsa megbízásából a Csemadok Rimaszombati Területi Választmánya társszervezőivel: a Csemadok területi választmányaival, a Szlovákiai Magyar […]

Rezeda Népzenei Együttes – XXIV. Országos Citeratalálkozó

Zoborvidéki borosnótákat és moldvai dallamokat adott elő a Rezeda Népzenei Együttes a XXIV. Országos Citeratalálkozón.  A Rezeda Népzenei Együttes 36 évvel ezelőtt alakult Szigetköz egyik településén, a Győrhöz közeli Dunaszegen. A fiatal korosztályból alakult csoportot a közös éneklés szeretete és a hangszerjáték öröme hívta életre. A zenekart szakmai körökben az ország legismertebb ifjúsági hangszeres népzenei […]

XXX. TMOV – III. kategória, vers • Klenovics Anna

A verseny harmadik kategóriájában, a versmondók között indult bronzsávos minősítést szerezve Klenovics Anna, a Szenci Molnár Albert MTNY Alapiskola diákja. Klenovics Anna Kosztolányi Dezső: Mostan színes tintákról álmodom című versét adta elő. Felkészítő tanár: Mgr. Tóth Katalin, PhD. A Csemadok Országos Tanácsa megbízásából a Csemadok Rimaszombati Területi Választmánya társszervezőivel: a Csemadok területi választmányaival, a Szlovákiai […]

A brit blues „atyja”, John Mayall 90 éves

90 éves John Mayall angol zenész, zenekarvezető, dalszerző. Apja, Murray Mayall, gitáros és jazzkedvelő volt. John Manchesterben képzőművészeti főiskolát végzett. 1953–1954-ben részt vett a koreai háborúban. 1956-ban alakította meg első együttesét, Powerhouse Four néven, majd 1961-ben a Blues Syndicate nevű másodikat. 1963-ban hozta létre a John Mayall’s Bluesbreakers-t, amely az évek során számos tagcserén, feloszlatáson […]

A padlás – bemutató Kassán!

A mai nyilvános főpróbát követően holnap, azaz november 30-án, a Kolár Péter bérlet keretében mutatja be a Kassai Thália Színház A padlás című musicalt 19:00 órai kezdettel. A padlás Presser Gábor, Sztevanovity Dusán és Horváth Péter félig mese – félig musicalje. Az ősbemutatójára 1988. január 27-én került sor a Vígszínházban, Marton László rendezésében, ahol azóta töretlen […]

Jakab Alex | XIII. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny

Jakab Alex (Alapiskola, Nyárasd) aranysávos meséje a  XIII. Ipolyi Arnold Népmesemondó Versenyen. A Csemadok Területi Választmánya Dunaszerdahely, a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet és a Hagyományok Háza Hálózat – Szlovákia megrendezte a kiemelkedő néprajzkutatóról és folklórgyűjtőről Ipolyi Arnoldról elnevezett országos népmesemondó versenyét, melynek célja a magyar népmesekincs és a hagyományos mesemondás megismerése, elsajátítása és népszerűsítése. A […]

Makši Petra | XIII. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny

Az első kategóriában induló Makši Petra (Gesztete, Szombathy Viktor Alapiskola, Feled) ezüstsávos meséje a  XIII. Ipolyi Arnold Népmesemondó Versenyen. A Csemadok Területi Választmánya Dunaszerdahely, a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet és a Hagyományok Háza Hálózat – Szlovákia megrendezte a kiemelkedő néprajzkutatóról és folklórgyűjtőről Ipolyi Arnoldról elnevezett országos népmesemondó versenyét, melynek célja a magyar népmesekincs és a […]

XXX. TMOV – III. kategória, vers • Horňák Maximilián Marek

A verseny harmadik kategóriájában, a versmondók között indult aranysávos minősítést és második helyezést megszerezve Horňák Maximilián Marek, a buzitai MTNY Alapiskola diákja. Horňák Maximilián Marek Varró Dániel: Változatok egy gyerekdalra című versét adta elő. Felkészítő tanár: Mgr. Fedor Erika. A Csemadok Országos Tanácsa megbízásából a Csemadok Rimaszombati Területi Választmánya társszervezőivel: a Csemadok területi választmányaival, a […]