Esterházy Péter-Szüts Miklós: A BŰNÖS

Presser Gábor tette ma közzé ezt a bejegyzést, szíves figyelmükbe ajánljuk.

»2015 decemberében egy késő éjszakai ismétlésben láttam Friderikusz beszélgetését Esterházy Péterrel és a festőművész Szüts Miklóssal. Kettejük közös könyve, A bűnös megjelenése volt az apropó. Addigra már olvastam, mellbe vágott, akárcsak annak idején a hír Péter megtalált betegségéről.

Úgy bő negyven perc kell a könyv elolvasásához. Közben igyekeztem magamban Esterházy hangját hallani, az ő hangján olvasni, egy csomó mondatnál ez sikerült is. Elég sok hanganyagom van tőle, még a mamámnak is játszottam a HC-ből.
 
(Mindketten április 14-én születtek, Péter lehetne hetven, Elvirka meg száztíz.)
 
Lementem a zongorához, és próbáltam olvasás közben pár hangot játszani, „kísérni”, mint egy hangjátékban. Sok mondat adott ki dallamokat. Prózát megzenésíteni ritkábban szokás, hajnalig ültem a hangszernél, de nem rögzítettem semmit, írtam pár jegyzetet. Nézegettem a képeket hosszasan. Reggel felhívtam Nyíri Sanyi hangmérnök kollégámat, hogy lássunk neki, megpróbálom. Nyolc napot dolgoztunk az anyagon, még az ünnepek előtt épp végigértünk rajta.
 
Azt gondoltam, elteszem pihenni, majd az új évben meghallgatom. Egyes részeket biztos, hogy nem tudok majd megismételni, legfeljebb megtanulni és lemásolni, az nem jó, más részeket vázlatnak hittem, kíváncsi voltam, tíz nap szünet után mit érzek majd. Január elején rögtön meghallgattam, de két egymást követő napon egész másképp éreztem több részletet is. Január 6-án Miklóséknál voltunk, eljövet otthagytam egy CD-n az anyagot, nem akartam „bemutatót” tartartani. Másnap Miklós felhívott, hogy ez nagyon jó. Azt mondta, átviszi Péterhez.
 
Márciusban, egy szombati napon Szüts műtermében volt egy baráti tárlatvezetés, ott futottunk össze. E. P. azt mondta, nagyon szép munka, én meg, hogy azt hiszem, egy pár mondattal még lehetne szöszölni, de ő azt mondta, azt nem érezte egyáltalán.
 
Persze örültem nagyon, s ezzel el is dőlt, hogy a felvétel késznek tekinthető, már csak a technikai utómunkákkal kell bíbelődni a stúdióban.
 
Mikor elkészültünk az első verzióval, Péter már nem élt. Az ősz elején megkértem Parti Nagyot és Závadát, hogy hallgassák meg. Nagyon komolyan vették, ha valamit érdemes megőrizni, az ő leveleiket igen. Így most már hallotta: Szüts, Vojnich, E. P., Esterházy Gitta, Enci, Parti Nagy, Bíró Kriszta, Závada Pál. Aztán mégis elkészült egy második változat, mert 2018 telén egy újabb hallgatás közben írtam egy újabb hibalistát.
 
A javításokat ’19 kora őszén fejeztük be, jött tavasszal a karantén, Nyíri Sanyi otthonról nyúlt a zeneszobai gépembe, visszastreamelte nekem az ő képernyőjét, és így dolgoztunk. 2020. április 16-án, két nappal E. P. születésnapja után, délután még egyszer ellenőriztem a hangot, és ezzel befejeződtek A bűnös felvételi munkái, és felkerült Enci gépére, hogy Szüts repróit elhelyezze az anyagban.
 
Ez egy lehetséges variáció A bűnösre. Nem vagyok színész, nem tudom, hova lehetne, kellene besorolni ezt az anyagot. Szívesen javítgatnám tovább is, de most leállok, benne hagyok egy-két vázlatos vagy annak hitt megoldást, mert tartok tőle, hogy elveszítek valamit abból, ahogy azokban a decemberi napokban gondolkodtam A bűnösről. PK1/11.o. (Helikon Kiadó, 2020)«

Fent:

Esterházy Péter-Szüts Miklós: A BŰNÖS

Presser Gábor hangjátéka 43 percben

Az illusztrációk Szüts Miklós Esterházy Péter számára festett eredeti könyvecskéjének felvételei; ennek a könyvnek alapján készült a Magvető kiadónál 2015 őszén megjelent A bűnös című kötetük. (Szüts Miklós felvételei)

Presser Gábor 2015 decemberében egy egyszemélyes hangjátékot írt A bűnösből. Ő játszik a felvételen hallható összes hangszeren.

Hangmérnök: Nyíri Sándor
Vágó: Sárvári Enikő
Electromantic Stúdió * 2o2o

További hasonló témájú videók