„Mindig a békéért kell zenélni” – Zubin Mehta 85

Zubin Mehta indiai karmester 85 éves. Bombayben született párszi vallású, jómódú családban. Műkedvelő muzsikus apja alapította a város szimfonikus zenekarát. Mehta orvosnak készült, végül mégis a Bécsi Zeneakadémiára iratkozott be.

Élete első koncertjét 1956 novemberében diáktársaival magyar menekülteknek adta a magyar–osztrák határon.

1958-ban megnyerte a liverpooli karmesterversenyt és a helyi szimfonikusok karmesterévé nevezték ki, huszonöt évesen pedig már dirigálhatta a bécsi, a berlini és az izraeli filharmonikus zenekart. Ő az egyetlen jelentős művész, aki nem izraeliként megkapta az Izrael-díjat. A montreali és a Los Angeles-i szimfonikusok, valamint a New York-i Filharmonikusok vezető karmestere is volt. 1990-ben ő vezényelt a három tenor legelső fellépésén, az olaszországi futball-világbajnokság megnyitóján, dolgozott Frank Zappával és Ravi Shankar indiai szitárművésszel.

A világhírű karmester hisz benne, hogy a zene erejével kibékíthetők az egymással szemben álló országok.

Számtalan jótékonysági koncertnek volt szervezője és aktív részese. 1994-ben a szarajevói filharmonikusokkal a polgárháború sújtotta bosnyák főváros nemzeti könyvtárának romjai közt adta elő Mozart Requiemjét, 1999-ben Mahler 2. szimfóniáját dirigálta az egykori buchenwaldi koncentrációs tábor közelében a bajor és az izraeli filharmonikusok élén.

Oktatási programokat alapított izraeli arabok számára, szülőhazájában alapítványa révén több mint kétszáz gyerek tanulhatja a klasszikus nyugati zenét.

Zubin Mehta még csillagot kapott a hollywoodi Hírességek Sétányán.

Többször járt Magyarországon. 2014-ben az Izraeli Filharmonikusok élén a Müpában adott koncertjekor elmondta:

„Az én zenei világom a két, úgynevezett bécsi iskolát öleli fel, Haydntól Alban Bergig, sőt, egészen Anton Webernig. Természetesen ezen a két nagy korszakon kívül eső zeneszerzők műveivel is nagy szeretettel foglalkozom időnként, de alapvetően Bécs zenéje az én világom.”

A karantén idején, tavaly márciusban ő is csatlakozott a három tenor online koncertjéhez:

(Visited 22 times, 22 visits today)

További hasonló témájú videók

%d bloggers like this: