Elhunyt Farkas Árpád

Vasárnap este, életének 77. évében súlyos betegség után elhunyt Farkas Árpád Kossuth-díjas költő, író a Magyar Művészeti Akadémia tagja, a Háromszék napilap volt főszerkesztője.

Farkas Árpád 1944-ben született a Hargita megyei Siménfalván. Középiskolai tanulmányait Székelyudvarhelyen végezte, majd a Babeș-Bolyai Egyetemen magyar szakos tanári oklevelet szerzett. Az 1960-as évek elején a Gaál Gábor Irodalmi Kör tagja volt Kolozsváron.

A napilapok és folyóiratok 1963 óta közlik verseit és irodalmi publicisztikáját.

Tanári diplomája megszerzése után 1968-ig Vajnafalván tanított, 1968-tól Sepsiszentgyörgyön élt, 1971-ig újságíró volt a Megyei Tükörnél, 1971–1975 között az Igaz Szó irodalmi lap munkatársaként dolgozott. 1975–1989 között a lap félállású munkatársa volt. 1990-től a Látó című irodalmi lap szerkesztője volt, 1993-tól 2010-ig a Háromszék című napilap főszerkesztője.

Első verses kötetére, a Másnapos énekre (1968) rögtön jól reagált a korabeli kritika, a második Forrás-nemzedék egyik meghatározó szerzőjévé azonban a második, Jegenyekör című kötete tette igazán. Indulása óta mintegy tucatnyi könyve jelent meg, románból is fordított, például Ana Blandiana Valaki engem álmodik című kötetét. Pályafutását több díjjal is elismerték: 1993-ban kapott József Attila-díjat, 2005-ben megkapta a Magyar Köztársaság Érdemrend középkeresztjét, majd 2018-ban Kossuth-díjat is kapott. 

Forrás: Transindex.ro

A magyar kultúra napja alkalmából Farkas Árpád író, költő, műfordító életműve előtt tisztelgett a Tamási Áron Színház társulata. A Meg kellene bolondulni című előadás a Kossuth-díjas sepsiszentgyörgyi író verseiből és prózai műveiből mutat be egy csokorra valót közismert színészek előadásában, Kolcsár József szerkesztésében.

_____________

Vezető videó: Farkas Árpád: Mikor az öregemberek mosakodnak – a költő előadásában A felvétel 2016. februárjában készült Sepsiszentgyörgyön. MMA, 2016

(Visited 76 times, 1 visits today)

További hasonló témájú videók

%d bloggers like this: