https://youtu.be/F-c5iAyfgAU

2030-ra elkészülhet a Voyager Station űrszálloda

Az elkövetkező években beköszönthet az űrturizmus aranykora. Az évtized végére elméletileg a turisták már nem csak űrrepülőgépekben utazva élhetik át a súlytalanság élményét. Akár a Föld körül keringőszállodákban is eltölthetnek pár napot vagy hetet. A Voyager Station űrállomás az eddigi legambiciózusabb terv, amellyel néhány évtizedet ugorhatunk előre az időben.

A NASA korábbi mérnökei által létrehozott Orbital Assembly Corporation bemutatta a Voyager Station állomást, ami egy Föld körüli pályán keringő űrhotel lenne. Egyik nagy újítása, hogy lassú forgással a Hold gravitációjának, vagyis egyhatod földi gravitációnak megfelelő nehézkedést hoznának létre rajta. Az OAC tervei szerint az űrállomáson száz fős legénység mellett akár háromszáz vendég tartózkodhatna, akik űrbeli körülményekhez képest meglehetősen nagy luxusban élvezhetnék a Föld körül eltöltött napjaikat.

A javarészt a NASA korábbi mérnökeiből összeálló csapat ennek első lépéseként a tervhez nélkülözhetetlen robotokat tervezte meg, amelyek közül az első várhatóan már idén elkészül. Az Observer Drone névre keresztelt eszköz az építkezés folyamatos szemmel tartását teszi majd lehetővé, amelyet a 2024-re elkészülő Structural Truss Assembly Robot (STAR) fog végezni. Ennek a 40%-kal kisebb demonstrációs modellje (DSTAR) hamarosan el is készül, ezt követi majd a PSTAR, vagyis a valódi robot prototípusa. A PSTAR-ra igen fontos feladat fog hárulni, ugyanis az OAC nem csak a robotból, de magából a gravitációs gyűrűből is készít egy prototípust, amelyet a PSTAR-ral fognak összeszerelni. 

A Voyager Station felépítése egészen elképesztő összegbe fog kerülni: Tim Alatorre, a vállalat pénzügyi igazgatója szerint az űrállomás építésének költsége „több tízmilliárd dollárra” tehető.

Voyager StationVoyager Station

 

https://youtu.be/vTNP01Sg-Ss