https://youtu.be/rVs_tp8jleM

Antarktisz • Sir Peter Blake a jég birodalmában

A kisfilm Sir Peter Blake vezette kutatóhajó, a Seamaster és legénységének felfedező útját kíséri végig az Antarktisz jeges, de annál izgalmasabb világában.

Nyomon követi a legendás vitorlázót és utazót, amint a Seamaster vitorláson tett kutatóútja, a Blakexpeditions során kitapintotta a Föld védtelen ütőereit. Az expedíció célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a tényre: a minket körülvevő világ az eddiginél jóval nagyobb gondoskodásra szorul.

Blake 1994-ben az akkor világcsúcsnak számító 74 nap 22 óra és 17 perc alatt hajózta körül a Földet. Szinte minden jelentős óceáni viadalon részt vett, kétszer volt a világ legrégebbi és egyik legrangosabb vitorlásversenyének számító Amerika Kupán győztes csapat kormányosa. A Whitbread földkerülő viadalon (a  Volvo Ocean Race elődje) 1989-ben a nyertes hajót irányította.

Hazájában kétszer az év sportolójának, négyszer az év vitorlázójának választották, s 1991-ben az angol királynő lovaggá ütötte. A híres francia kutató, Jacques Cousteau kapitány őt kérte fel a Calypso 2 kormányosának. 

Az America’s Cup a legrangosabb verseny a vitorlássport történetében és Sir Peter Blake lett a második, nem amerikai versenyző, aki megszerezte (és az első, aki 2000-ben sikeresen meg is védte). Új-Zélandon hatalmas ünnepléssel fogadták a hőst. Ekkor II. Erzsébet, brit királynő lovaggá ütötte a vitorlássportért tett szolgálataiért, következő évben pedig bekerült az America’s Cup Hírességek Csarnokába.

Sportkarrierjének csúcsán azonban Sir Peter Blake abbahagyta a versenyzést és más irányba fordította az érdeklődését és az energiáját. Miközben a versenyek során a tengereket járta, felfigyelt a környezeti változásokra és a környezetszennyezésre, és úgy döntött, hogy mostantól annak szenteli az életét, hogy beutazza a legveszélyeztetettebb területeket és felhívja rájuk az emberiség figyelmét.

Megalapította a Blakexpeditions nevű alapítványát, és a sarki kutatóhajójával, a Seamasterrel útnak indult. Első útja az Antarktiszra vezetett, ahol fotóztak és filmfelvételeket készítettek, hogy bemutassák a globális felmelegedés és a környezetszennyezés hatásait (nem is beszélve a tengeri élőlények túlzásba vitt vadászatával) – mindezeket dokumentumfilm formájában vetítették a világon és a honlapján is meg lehetett tekinteni.

Az Antarktisz után Brazília és az Amazonas következett, ahol végigjárták a folyó útját, tapasztalatokat gyűjtöttek, felméréseket végeztek, hogy felhívják a figyelmet az esőerdők irtására, a ritka állat- és növényvilág pusztítására és kizsákmányolására.

2001. december 5-én késő este a Seamaster legénysége Macapánál arra készült, hogy elhagyja az Amazonast, amikor folyami kalózok törtek rájuk. Az alig 53 éves Sir Peter megpróbálta megvédeni a hajót és az embereit, mire lelőtték. Az életét már nem tudták megmenteni. (Gyilkosa, Ricardo Colares Tavares 36 év 9 hónapnyi letöltendő börtönbüntetést kapott, a társai 32 évet.)

Több, mint 30.000 ember vett részt a megemlékezésen, amit 2001. december 23-án tartottak Aucklandben.

2002. október 23-én a nemzetközi olimpiai bizottság az egyik legmagasabb becsületrenddel, az Olimpiai Renddel tüntette ki Sir Petert.

2003 decemberében megalakult a Sir Peter Blake Trust – a Blake család támogatásával –, hogy folytassák azt a munkát, amit Sir Peter elkezdett. A jelenleg Tara nevet viselő Seamaster hajó is tovább dolgozik, további sikeres expedíciókra viszi azokat, akik folytatják Sir Peter munkáját.