100 éve született az igazi Róbert Gida

Alan Alexander Milne meséjében Róbert Gida Micimackó gazdája. (A regényt Karinthy EmíliaKarinthy Frigyes testvére fordította le magyar nyelvre, és Karinthy Frigyes öntötte irodalmi formába. A Micimackó név az Emília név becézéséből ered.). A kisfiú a szerző fiának (Christopher Robin Milne) a megfelelője, aki 1920-ban született és szüleivel együtt Hartfieldben telepedett le.

Christopher Robin Milne már egészen kis korától imádta a mackókat. Főleg Micimackót, aki nevét egy kanadai származású fekete medvéről kapta. Eredetileg Edwardnak hívták, és Robin első születésnapjára vásárolták meg a szülők a Harrods áruházban. Ötéves korában találkozott a Londoni Állatkertben a fekete medvével, akiről Micimackót később Winnie-re keresztelte.

 A regény többi figuráját is plüssállatok ihlették: Füles 1921-ben karácsonyi ajándék, Malacka egy szomszéd ajándéka volt, míg Kangát és Zsebibabát 1925-ben kapta Christopher Robin.

Micimackó sikereit mégis ő dolgozta fel a legnehezebben.

A Viszlát, Christopher Robin! valójában egy sötét és tragikus történet arról, hogy ami gyerekek százmillióinak okozott örömöt, és adott útravalót egy egész életre, hogyan tette tönkre az egyetlent, aki ihlette: Róbert Gidát.

Christopher 1975-ben megírta A „Róbert Gida emlékei: a Milne-ház és lakói” című önéletrajzi regényt, amelyben feltárja apjával való kapcsolatát is. Visszaemlékezéséből megtudhatjuk, hogy az apja, aki ezeket a csodálatos történeteket írta Micimackóról, a fia számára mindig megközelíthetetlen volt.

Kapcsolódó:

AZ IGAZI RÓBERT GIDA GYŰLÖLTE A MICIMACKÓT – FILMKRITIKA