Pille Tamás-Juhász Levente: A HÁROM KISMALAC

2014. szeptember 10-én mutatta be a Komáromi Jókai Színház A három kismalac című mesejátékot. A „Maradj otthon!”, azaz a járvány idején több más felvétellel együtt ezt az előadást is elérhetővé tette a színház, így azok is láthatják ezeket a darabokat, akik különben talán sose jutottak volna el az előadásra.

Tündérkert – A Csallóközi Gyermek Néptáncegyüttes (6)

A Tündérkert Művészeti Fesztivál volt az idei első nyári rendezvény Dunaszerdahelyen. A művelődési központban és a Városi Szabadidőparkban zajlottak a programok. A rendezvény második napján visszatért a Tündérkert a Városi Szabadidőparkba. Miután a Pósfa zenekar rá- és behangolódott, következtek a Csallóközi Gyermek Néptáncegyüttes csoportjai.

Tündérkert – A Csallóközi Gyermek Néptáncegyüttes (5)

A Tündérkert Művészeti Fesztivál volt az idei első nyári rendezvény Dunaszerdahelyen. A művelődési központban és a Városi Szabadidőparkban zajlottak a programok. A rendezvény második napján visszatért a Tündérkert a Városi Szabadidőparkba. Miután a Pósfa zenekar rá- és behangolódott, következtek a Csallóközi Gyermek Néptáncegyüttes csoportjai.

Öregedj meg velem! – Ringo 80

80 éves lett Sir Ringo Starr brit zenész. A legendás Beatles dobosa Richard Starkey néven született Liverpoolban. A Rory Storm and the Hurricanes dobosa volt 1959 és 1962 között, akikkel ugyan azokban a klubokban játszott Liverpoolban és Hamburgban, mint a Beatles. 

Rigó Magda, a drámai szoprán

110 éve született Rigó Magda szoprán operaénekes. A Zeneakadémián tanult Szabados Bélánál 1928–1933 között. Az Operaházban 1935-ben debütált Amelia szerepében Verdi Az álarcosbál című operájában. A társulatnak 1963-ig volt tagja. Európa számos operaszínpadán vendégszerepelt, világhírű énekesek oldalán.

Elhunyt Ennio Morricone

91 éves korában elhunyt Ennio Morricone kétszeres Oscar-, Grammy- és kétszeres Golden Globe-díjas olasz zeneszerző, az egyetemes filmzene egyik legismertebb és egyik legnagyobb hatású alakja. Az elmúlt hét évtizedben több mint 400 művet komponált a mozi és a televízió számára.