Munkanélküliből a világ egyik legsikeresebb nője lett • Rowling 55

(TELJES HANGOSKÖNYVVEL!) Joanne Kathleen Rowling a Bristol melletti Yate városkában született 1965. július 31-én. Kislánykorában nagyon szerette a meséket és a mesélést, két évvel fiatalabb húgát gyakran szórakoztatta saját történeteivel, majd később az általános iskolai barátait is. Az angol volt a kedvenc tárgya, és tulajdonképpen már gyermekként írónak készült, a középiskolában szabadidejében rendszeresen írt.

Az érettségi után, 1983-ban az Exeteri Egyetemre került, ahol franciát és klasszika-filológiát tanult, egy évet ösztöndíjjal Párizsban töltött. Az egyetem elvégzése után Londonban az Amnesty Internationalnél titkárnőként dolgozott, és gyakran megesett, hogy fontos hivatali feljegyzések helyett a számítógépen saját történeteit rögzítette.

1990 nyarán sokat utazott a Manchesterből Londonba tartó vonaton, és ekkor fogalmazódott meg benne az ötlet egy fiúról, aki varázsló, de nem tud róla, és varázslóiskolába fog járni. Az egész történet kristálytisztán megszületett a fejében. Mikor négy órával később leszállt a vonatról a King’s Cross pályaudvaron, már több karaktert és helyszínt is kitalált. A történeten az ebédidejében dolgozott, pubokban és kávéházakban. Közben rövid történeteket és két máig kiadatlan felnőtteknek szóló novellát is írt, de ideje nagy részében a Harry Potter-történetekkel foglalkozott.

1991-ben kilépett munkahelyéről, és Portóba (Portugália) költözött, ahol angolt tanított. Szeretett tanítani, annak ellenére, hogy a diákjai „Rolling Stone”-nak szólították. Délutánonként és este tanított, így délelőtt jutott ideje az írásra, és folytathatta a varázslófiú történetét.

1992. október 16-án férjhez ment Jorge Aranteshez, aki a hadseregben szolgált (később egy tévénél dolgozott), és 1993. július 27-én megszületett lányuk, Jessica Rowling Arantes. Férjétől azonban hamarosan elvált és ezt követően nehéz körülmények között tengődött. Nem sokkal később csecsemő kislányával és bőröndjével, amely tele volt Harry Potter-feljegyzésekkel és -fejezetekkel, visszautazott Angliába, ahova 1994 karácsonyán érkezett meg. Skóciába, Edinburgh-ba költöztek, ahol húga, Di is lakott. Tanári állást szeretett volna kapni, de előtte be akarta fejezni könyvét. Rowling lányával egész napját egy kávéházban töltötte, itt fejezte be Harry Potter történetét. Nehéz helyzetében a Skót Művészeti Tanácstól kért támogatást, amit meg is kapott, mikor a könyvét befejezte.

Ezután nekilátott kiadót keresni, de sorban utasították el, a többség arra hivatkozott, hogy a könyv cselekménye miatt nem illik az ifjúsági irodalom sorába, ráadásul a megszövegezést és a cselekményszálat is túlzottan bonyolultnak találták. Végül Londonban talált egy ügynököt (Christopher Little), akinek sikerült eladnia 1996 augusztusában a Harry Potter és a bölcsek köve (Harry Potter and the Philosopher’s Stone) kéziratát az angliai Bloomsbury Children’s Books kiadónak, kb. 4000 dolláros áron…

Néhány hónappal később a Bologna Children’s Book Vásáron, Arthur Levine, a Scholastic Books szerkesztő-igazgatója megvásárolta az amerikai kiadási jogokat 105 000 dollárért. Az írónő ekkor felmondta tanári állását, hogy minden idejét a Harry Potter-sorozat írásának szentelhesse. Az USA-ban a könyv 1998 szeptemberében jelent meg Harry Potter and the Sorcerer’s Stone címen.

A Harry Potter történetek filmes jogait a Warner Bros Stúdió vette meg, az első filmet 2001-ben mutatták be, hatalmas sikerrel. J. K. Rowling felügyelte a filmes válogatót, és aktívan részt vett abban, hogy hogyan kerüljenek a vászonra a kis varázslótanonc kalandjai.

https://youtu.be/m6ObNhZ-q70

Rowling az utolsó kötettel nem engedte el a varázsvilágot. A sorozat mellett napvilágot látott 4 kiegészítő kötet is (A kviddics évszázadai, Legendás állatok és megfigyelésük, Bogar bárd meséi, Harry Potter és az elátkozott gyermek). Ráadásul a Harry Potter-sorozathoz kapcsolódóan rengeteg terméket készítettek, így összesen 15 milliárd fontnyi értéke van a Harry Potter márkanévnek, ami igencsak jövedelmező az írónő számára.

Az elmúlt években Robert Galbraith néven krimisorozatot írt

A Cormoran Strike nyomozó főszereplésével folytatódó történet már a 4. résznél tart, és már sorozatot is készítettek belőle. Rowlingnak van még egy éles társadalomkritikát megfogalmazó írása, az Átmeneti üresedés, amiből szintén sorozatot forgatott a BBC.

A The Ickabog című regényt Rowling eredetileg tíz éve, még a Harry Potter-sorozat befejezése előtt kezdte el írni, a könyv fejezeteit egyesével osztja meg a honlapján.

2020-ban a COVID-19 járvány idején szabadon hozzáférhetővé tette Harry Potter és a bölcsek köve című művének többnyelvű hangoskönyv-változatát. Hallgassák szeretettel!

https://youtu.be/RxsPxuZVzvA