Végigsöpört Európán a Ciara ciklon

Az Európán végigsöprő Ciara viharciklon ma elérte térségünket. A hidegfront helyenként 100 km/h széllökésekkel és esővel érkezett meg, a nyugati részeken fákat döntött ki és tetőket tépett le.

Hollandiában a vihar több méteres hullámokat támasztott a tengeren, és esőt is hozott. Megáradt folyók tették járhatatlanná utakat. A szél megrongálta a háztetőket és az épületek homlokzatát is. A ciklon kelet felé haladtában Európa nyugati és északi részén megbénította a közlekedést.

Lengyelországban két ember életét vesztette a viharban. Egy tátrai síközpontban a szél letépte egy kölcsönző tetőzetét, ami négy emberre ráborult. Közülük ketten, egy nő és egy kislány meghalt, ketten sérülésekkel, de túlélték a balesetet. A Ciara komoly károkat okozott az országban. Több mint ezer alkalommal riasztották a tűzoltókat, elsősorban kidőlt fák miatt. 55 ezer lakásban ment el az áram.

Csehországban ennél is több, több mint 120 ezer háztartás maradt áram nélkül, ezért négy régióban szükségállapotot kellett hirdetni. A hegyvidéki területeken a széllökések a 180 kilométer per órás sebességet is elérték. Az ítéletidő miatt a prágai repülőtéren számos járatot törölni kellett.

A Ciara már Szlovéniában is követelt egy életet: egy ember azután vesztette életét, hogy egy fa rádőlt az autójára.

Videó: Szélvihar a Balatonnál, forrás: Időkép.hu

(Visited 78 times, 1 visits today)
%d bloggers like this: