90 éve született Soós Imre

„Parasztszínészként skatulyázták be, pedig igazi zseni és született arisztokrata volt. Nagyvonalú herceg, akit mindenki szeretett, mindenhol szívesen látták, s aki idegösszeomlást kapott attól, hogy nem arra használták, amire való – mesélte róla Törőcsik Mari.

A Kalevala napja

A kedvenceim közé tartozik. Nem könnyű olvasmány, de végigolvastam (fordításban). A Kalevala finn nemzeti eposz, melyet a finn népköltészet elsősorban karjalai eredetű hősi és epikus énekeiből állított össze Elias Lönnrot. Az eposz az általa éveken át gyűjtött folklóranyag logikailag egymáshoz kapcsolható dalaiból áll.

A Szaturnusz holdjai

Utazz a Partiscum Mobil Planetáriummal a Szaturnuszhoz! Ízelítő a Partiscum Mobil Planetárium lehetőségeiből, amelynek segítségével csillagászati és űrkutatási ismereteket kapnak a látogatók, betekintve az Univerzum lenyűgöző világába.

Elhunyt Andorai Péter

72 éves korában ma elhunyt Andorai Péter. Munkásságát Jászai Mari-díjjal (1980), Kossuth-díjjal (1994) és számos szakmai kitüntetéssel is elismerték, 2007-ben pedig megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét. 2015-ben a nemzet színészének választották.

Elhunyt Csukás István

Csukás István közel száz kötetet jelentetett meg. Olyan halhatatlan mesefigurákat teremtett meg az elmúlt negyven évben, mint például Mirr-Murr, Pom Pom, vagy Süsü, a sárkány. 83 évet és még egy mesényit élt. Az olvasók, mesemondók körében viszont örökké…
Soóky László
02:44

Elhunyt Soóky László

Életének 68. évében, súlyos, gyors lefolyású betegség után elhunyt Soóky László költő, író, drámaíró. Soóky Gál László Búcson született. Gál Sándor író öccse. A komáromi gimnáziumban érettségizett (1970).

EXATLON SYLVESTER PALIK LÁSZLÓVAL

A Just Parody oldal, amin Majorfalvi Bálint, a Komáromi Jókai Színház színészének paródia-anyagai találhatók, újabb videót jelentetett meg. A korábban Dikáprió a csőtörésről videóval (több tízezer kattintással) sikert aratott oldal ezúttal a népszerű EXATLON című műsorból készített kétperces videót.