60 éve halt meg Jávor Pál

Jávor Pál 1945. április 8-án erőltetett menetben haladt Linz felé. Német és magyar keretlegények kísérték. Nem sok esély volt rá, hogy életben marad. Fél éve politikai fogoly volt. Jávort 1944 októberében tartóztatták le a nyilasok*.

Jávor Pál – a XX. század egyik legismertebb és legkedveltebb magyar színésze – 1902. január 31-én született Aradon. Első munkáját a fronton kapta, ahol leveleket kézbesített katonáknak; később az Aradi Hírlap újságíró gyakornoka lett. Dániába vágyott, a véletlennek köszönhetően azonban Budapesten kötött ki. Az Országos Színészegyesület Színészképző Iskolájának elvégzése után számos budapesti és vidéki színház szerződtette, és természetesen a „hetedik művészet” is hamar felfedezte magának: a magyar némafilmgyártás Jávor Pállal végződött (Csak egy kislány van a világon, 1929), a hangosfilmgyártás pedig vele indult el. Jávornak adatott meg ugyanis az a filmtörténeti pillanat, hogy megformálhassa az első magyar hangos-, és egyben zenés film, A kék bálvány (1931) férfi főszerepét. Miután a második hazai hangosfilmben, a Hyppolit, a lakájban (1931) is szerepet kapott, nélkülözhetetlen alakjává vált a háború előtti magyar filmiparnak.

A magyar amorózó 1929 és 1945 között több mint 70 filmben játszott, egy rövid kitérő erejéig még Hollywoodban is megfordult. A sármos szívtiprót olyan népszerű filmekben láthattuk, mint a Köszönöm, hogy elgázolt (1935), A csúnya lány (1935), A Noszty fiú esete Tóth Marival (1938), a Halálos tavasz (1939), A szerelem nem szégyen (1940), a Dankó Pista (1941), az Egy csók és más semmi (1941), az Egy tál lencse (1941), a Makrancos hölgy (1943) vagy a Valamit visz a víz (1943); a vásznon olyan csodás színésznőkkel játszhatott, mint Karády Katalin, Szörényi Éva, Tolnay Klári, Muráti Lili, Szeleczky Zita vagy Turay Ida.

1959-ben hunyt el 57 éves korában.

Kapcsolódó:

*Jávor Pál története

További hasonló témájú videók