Tíz éve gyilkolták meg Csorba Robikát és édesapját

A hétvégén Magyarország több pontján is megemlékeznek a tíz évvel ezelőtti, romák ellen elkövetett sorozatgyilkosság áldozatairól. Az RSK közleményében ez áll az eseménnyel kapcsolatban: 

„2019. február 23-án lesz tíz éve, hogy gyáva gyilkosok agyonlőtték az ötéves Csorba Robikát és édesapját, Róbertet. A romák elleni gyűlöletgyilkosságok során ők voltak a harmadik és negyedik áldozatok – és még két embernek meg kellett halnia, amíg az elkövetőket elfogták – mégis Robika halála vált jelképpé, hiszen személyében egy ártatlan kisgyermek is áldozatul esett a tomboló gyűlöletnek. Csorba Robika a II. Világháború óta az első roma gyermek áldozat, akit pusztán származása miatt gyilkoltak meg.

2008–2009 között gyász, együttérzés és rettegés költözött be az ország cigány telepeire. Azóta eltelt egy évtized, de a hat halálos áldozatot követelő gyűlöletgyilkosságok okozta kibeszéletlen traumák a mai napig ott lappanganak rengeteg roma közösségben. Hiszen a támadások közvetlen túlélői mellett számtalan roma lakóközösség is félelemben élt: a férfiak hónapokig éjszakai őrjáratot szerveztek, a nők és a gyermekek naponta másnál aludtak és minden sötét terepjárótól rettegtek. A traumák feldolgozásban csak az segíthet, ha nem elnyomjuk az emlékeket, hanem beszélünk róluk, ha emlékezünk, ha nem felejtünk!”

Roma civil szervezetek és önkormányzatok Roma Emlékbizottságot hoztak létre annak érdekében, hogy méltóképpen emlékezzenek meg a 2008–2009-ben történt rasszista gyilkosságsorozat áldozatiról.

Országszerte megemlékezéseket szerveznek roma civilek, emellett február 23-án három központi eseményt tartanak:

  • 12-13 óra: Tatárszentgyörgyi köztemető – megemlékezés a síroknál
  • 17 -19 óra: Budapest, II. János Pál pápa tér – emléktábla avatás és fáklyás felvonulás
  • 19 óra: Budapest, Deák téri evangélikus templom- istentisztelet

A megemlékezések központi Facebook-oldalán további információk találhatók.

Tíz éve gyilkolták meg Csorba Robikát és édesapját

„Ott voltam 2009. március 3-án Csorba Róbert és a kisfia temetésén. Ezer és ezer ember arca van előttem.Gránittá szilárdult arcok, a végtelenbe néző szomorú szemek, a bánat, a reménytelenség, a tehetetlenség dühközeli érzései omlottak rá a lelkemre, ezer felől ezerszám. Akkor is tettem a dolgomat, és… féltem.

Féltem, hogy kirobban a fájdalom és bűnöst kiált mindenkire, aki nem cigány, aki nem áldozat, akinek nincs félnivalója az akkor még szabadlábon lévő gyilkosoktól.

Feleslegesen aggódtam.

Több ezer cigány ember szomorú méltósága vett körbe engem. Akkor, ott, mindannyian elvesztettünk egy gyermeket, amelyik akár a mienk is lehetett volna, és tarthattuk volna holtan mi is a karjainkban a sajátunkat, mert a terroristáknak (mint később kiderült), mindegy volt, ki az áldozat, csak legyen áldozat, legyen cigány áldozat!

A romák nagy fájdalommal a szívükben, csendben lerótták a kegyeletüket, majd méltósággal hazatértek várni az alattomos halált, ami még kétszer be is következett…

Bármennyire akarták is némelyek, nem lett cigányvircsaft, nem lett polgárháborús helyzet, nem ítéltük meg kollektíve az elkövetőket csak a bőrük színe miatt, nem kiáltottuk, hogy »halál a fehérekre«! Erősebb erkölccsel bírtunk annál. Erősebb erkölccsel.

Február 23-án újra elmegyek Tatárszentgyörgyre és osztozom a család gyászában. A délben kezdődő megemlékezésen, ott a helyem. Gyertek el ti is! Hozzátok el a fiaitokat, lányaitokat, hallgassátok meg a szónokokat, égjen bele a tudatukba, hogy mi történt 10 évvel ezelőtt azért, hogy ne történhessen meg újra egy ilyen gyalázatos tett, hogy a gyűlölködésnek ők, soha ne adjanak teret!”