Nagyon sajnálom – Nádas Péter memoárja

Két kötet, ezerkétszáz oldal, tízévnyi munka, számtalan kritika magyarul és németül. 2017 elején jelent meg Nádas Péter memoárja, a Világló részletek, amelynek történetén keresztül mutatja be az írót a napokban közzétett dokumentumfilm.

Támogatók: Jelenkor Kiadó, Aegon Művészeti Díj, Libri irodalmi díj

Videó: Könyvesblog

 

2016 tavaszánt Gombosszegre utaztunk interjúzni Nádas Péterrel az akkor éppen megjelenő könyve, Az élet sójáról, de néhány órával később úgy jöttünk el, hogy egy másik történetben vagyunk, bár még nem sejtettük, pontosan melyikben.

Ekkor, a kert végében lévő erdőben említette, hogy Kertész Imre halála napján fejezte be a könyvét, ami később Világló részletek címen megjelent, és miközben a Könyvesblogon az év könyve lett, megnyerte az Aegon-díjat, Németországban is óriási sikereket ért el, hetekre meghatározta a kulturális közbeszédet itthon és Európában is. (Itt írtam a Világló részletekről, itt olvasható a Világló részletekről készített gigainterjú)

Beszélgettünk a friss megjelenésről, de Nádas aznap bevezetett minket a saját varászlatos világába, ahol mindennek története lesz. Amikor beléptünk a kertbe, ott állt a körtefa. Őszintén szólva eléggé hidegen hagynak a fák, de ezt csak néztem, mert nem eresztett. Nemcsak azért, mert tényleg lenyűgöző a közel 150 éves körtefa, hanem mert ezt a fát ismertem: láttam ősszel, télen, dús lombkoronával, ágacskákkal, árnyékban, napfényben, betegen, szomorúan, bizakodóan. Amikor Nádas Saját halál című könyvét olvastam, közben ezt a körtefát néztem, a kettő egybe íródott. 

Ott voltunk Nádas világában, egy vékony könyvecske megjelenése miatt érkeztünk, de ahogy minden jó beszélgetés, ez is kapott egy csavart: Nádassal a Világló részletekről kezdtünk el beszélgetni, ami 2 évig tartott változó ritmusban. Most itt a végeredmény 52 percben. 

A stáb

Kreatív producer, szerkesztő: Valuska László

Rendező: Ruszthi Zsolt

Operatőr: Déberling Norbert, Valuska Gábor

Vágó: Tóth Ivett

Hangmérnök: Gyula Márk

Hangutómunka: Bodnár Péter

Zene: Blue Dot Session

Felolvasás: Friedenthal Zoltán

Gombosszeg 2016

Operatőr: Nyoszoli Ákos, Valuska Gábor

Producer: Csejdy András, Valuska László

Külön köszönet: Orosz Anett

Támogatók (nagy logóval): Aegon Művészeti Díj, Jelenkor Kiadó, Libri irodalmi dí

©Kultúrkombinát Kft.

2018

(Visited 28 times, 4 visits today)
%d blogger ezt szereti: