70 éve indult a sepsiszentgyörgyi színház

A sepsiszentgyörgyi színházat állandó hivatásos művészeti intézményként Állami Magyar Népszínház néven 1948-ban hozták létre.

1949-től Állami Magyar Színház, 1987-től Sepsiszentgyörgyi Színház, 1992-től Tamási Áron Állami Magyar Színház, míg 1998-tól Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházként működik. A gyakori névváltoztatás a kultúrpolitikai harcok és az önmagát minduntalan újrafogalmazó színház történelmének a lenyomata.

Egy fél évszázadnak kellett eltelnie ahhoz, hogy székhellyel rendelkező állandó és hivatásos színház lehessen, és a viszontagságos történelmi, földrajzi adottságokból ne áldozatként, hanem megerősödött, érzelmi tapasztalatokkal gazdagodott társulatként működjön az intézmény. Mindehhez szükség volt egy radikális szemléletmódváltásra, amit 1995-ben a színház művészeti vezetőjeként csatlakozó Bocsárdi László rendező kezdeményezett. Az újszerű művészi program gyakorlatba ültetésének eredménye, hogy a Tamási Áron Színház az erdélyi szakma egyik legjelentősebb színházművészeti műhelye. Mára kiderült, hogy a magyarországi és erdélyi kulturális közegtől távol eső, a román és a magyar kultúra érintkezési felületén elhelyezkedő színházunk szerencsés helyzetben van, ugyanis a Magyarország területén uralkodó realizmust nem megszüntetve a román színjátszás eklektikus, víziókon alapuló formanyelve képezi a színház esztétikai irányvonalát, amely szorosan kapcsolódik a német expresszionista színházi világhoz is. A Tamási Áron Színház ezekből a sokrétű hatásokból építkezve alakította ki összetett színházi nyelvét, amely a kortárs európai kontextus szerves részévé vált.

A társulat következetes, elmélyült művészi munkája ma már élő és termékeny viszonyban áll az intézményt befogadó közeggel, a várossal és a nézőközönséggel, a színház az érzelmi és intellektuális kapcsolatteremtés, a találkozások színtere, amely a művészeknek és ezáltal a nézőknek is szabad teret kínál a fejlődésre.

Ebben a szellemiségben jött létre 2009-ben, a színház fennállásának 60 éves ünnepléseként a Reflex Nemzetközi Színházi Fesztivál, amely egy háromévente megrendezésre kerülő reprezentatív színházi szemle. Célja, hogy elevenen és költői minőségben megalkotott, kortárs színházi jelenségeket, a kor színjátszását újradefiniáló kísérleti produkciókat hozzon Sepsiszentgyörgyre.

Ízelítő a repertoárból:

 

https://www.youtube.com/watch?v=i6ArgJP5-uM

 

sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház
A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház épülete

 

További hasonló témájú videók