Friss dalával hozza el a nyarat a Belau

A Fonogram-díjas formáció új klippel jelentkezik amerikai turnéja után. A Belau az Island of Promise című bemutatkozó videójával tűnt fel a magyar zenei életben, amely számos elismerést gyűjtött be.

Július 5-én Kassán koncerteznek 20:00 órától a Tabačka Kulturfabrik szervezésében (Gorkij utca 2.).

A zenekar két év alatt több, mint 19 országban koncertezett, fesztiválokon, és klubokban egyaránt. Az első lemezük 2016-ban jelent meg, The Odyssey címmel, amely Fonogram-díjat kapott az év elektronikus zenei albuma kategóriában. A zenekar az amerikai turnéja után, de még a fesztiválon szezon előtt, friss klippel jelentkezik.

A Belau körülbelül két éve tűnt fel a magyar zenei palettán könnyed, electronica-val átitatott dalaival. A frissnek mondható projekt által megzenésített világában az elvágyódás és a reményteli hangulat találkozik aktuális elektronikus zenei alapokkal. A céljuk, hogy gondolatban olyan áhított helyekre kalauzolják hallgatóikat, ahova titkon önmaguk kívánnak eljutni.

A Belau közel két év alatt számos sikernek örülhetett: több portálon is bekerültek az év legjobb dalai és klipjei közé, megnyerték a Klipszemle különdíját, a BBC Radio 1 is leadta egyik dalukat, valamint megnyerték a Fonogram-díjat az év elektronikus zenei albuma kategóriában. A fiatal formáció két év alatt több, mint 120 koncertet adott a legnagyobb hazai fesztiválokon és klubokban, valamint 19 különböző országban. Felléptek többet között a hollandiai Eurosonicon, az amerikai SXSW-n, a Reeperbhanon, vagy az Untold fesztiválon is.

A Belau új, Breath című dalában ezúttal a Leyya nevű osztrák formációból ismert Sophie Lindinger működik közre, akivel a zenekar először Texasban találkozott személyesen. A friss dalt Kováts Marci keverte, míg a hozzátartozó videoklip Damokos Attila és Nagy Marcell munkáját dicséri.

A második Belau-lemez előreláthatólag tavasszal lát napvilágot, a tőlük koncerteken megszokott instrumentális dalokon kívül néhány külföldi közreműködővel. Az új dalok egy különleges utazást zenésítenek meg a karibi térségében, ezt a világot szeretné a formáció még inkább átadni azoknak, akik elmennek a koncertjeikre. A zenekar nyáron folytatja külföldi turnéját, valamint a legtöbb hazai fesztiválon is megfordul.

 

Belau Fotó Bodnár Dávid
Belau-koncert • Fotó Bodnár Dávid

 

 

További hasonló témájú videók