SzederFESZT Csábon

A régió legnagyobb zenei fesztiválja, a szederFESZT negyedik alkalommal várja az érdeklődőket június 23-án és 24-én Csábon. A kétnapos ingyenes rendezvényen jubileumi koncertet ad a 20 éves Unique Völgyesi Gabival az élen.Felcsendülnek a The Beatles és az Edda slágerei, valamint az Arizóna és az Estendøn is bemutatkozik. A község, az alapiskola és a helyi Csemadok által szervezett esemény elsődleges célja elhozni Közép-Szlovákiába, régiójukba is a zenei élet legkülönbözőbb szereplőit, és tartalmas szórakozást biztosítani a látogatóknak a legkisebbektől a legidősebbekig.

A fesztivál első napján, szombaton a kezdés a gyerekeké, akik a SZEDER OLIMPIÁN mérhetik össze rátermettségüket, majd a szederFESZT ÉLMÉNYPARK-ban tölthetik el az időt egész kora estig. Pihenésképp az Én elmentem a vásárba című vásári komédiát is megtekinthetik a PARAMISI TÁRSULAT tolmácsolásában.

Késő délutántól már a zenéé a főszerep. A szervezők fontosnak tartják, hogy teret biztosítsanak a hazai, felvidéki előadóknak is, így elsőként a 2017-es év felfedezettje, a farnadi ESTENDØN lép színpadra, akik kitűnő dalokkal érkeznek (Jahusszancs, vagy pl., a Gímesi Művelődési Tábor himnusza).

 

 

 

Több év után visszatér a fesztiválra a dunaszerdahelyi ARIZÓNA új felállásban, új dalokkal. Az Egy turné keretében egy új arcát mutatja meg a Maja vezette banda.

 

 

Szombat este az EDDA Művek legnagyobb slágereire bulizhatunk, jön majd A kör, a Hűtlen, az Érzés, a Mi vagyunk a rock vagy az Éjjel érkezem az Edda Majdnem tolmácsolásában.

A koncert után egy igazi látványosság borítja fénybe Csábot. A VIZIVARÁZS nem más, mint a fények, színek, és a szökőkutak játékának varázslatos kombinációja. A napot élőzenés utcabál és dj party zárja.

A vasárnap ünnepi szentmisével és Szeder Fábián író, szerzetes, a palócok első kutatójának állított emlékhely koszorúzásával kezdődik. Délután tovább folytatódnak a programok, ahol az első részben teret kapnak a helyi fellépők. Újra színpadra áll a SZEDER KÓRUS, akik idén is meglepetésvendégeket hívtak maguk mellé.

A koncerteket a csábi UNLIMITED SOULS banda kezdi, akik új felállásban és új műsorral készülnek az eseményre.

Kora este egy élő Beatles Show lesz a színpadon, az egyik legsikeresebb zenekara, az angol The Beatles slágereivel. A legendás, máig közkedvelt dallamok az eredeti csapat hű másának, a budapesti THE BLACKBIRDS-nek élő nagykoncertjén lesznek hallhatók.

Zaťko Ervin
szederFESZT szervező
 

További hasonló témájú videók