6. Kórusok Éjszakája • MEGHÍVÓ

2018. június 9-én hatodik alkalommal rendezik meg a Kórusok Éjszakája egész estés kulturális eseményt a józsefvárosi Palotanegyedben, melynek keretében a 41 együttes 76 koncerttel 10 különböző helyszínen szórakoztatja a közönséget.

HATODIK ALKALOMMAL ADNAK HANGOT A TÉRNEK

Néhány óra alatt intenzív zenei élményben lehet része bárkinek, aki ellátogat a 6. Kórusok Éjszakájára. Akár egyetlen helyszínt is kiválaszthatnak a látogatók, de élvezhetik a produkciókat úgy is, ha csupán belehallgatnak egy-egy kórus előadásába, majd egyik helyről vándorolnak tovább a másikra az este folyamán.

A hagyományokhoz híven a Kórusok Éjszakája programja június 9-én, szombat délután 16 órakor az Éneklő utcával veszi kezdetét. A Kálvin tértől a Pollack Mihály térig sétálva bárki belehallgathat a szabad ég alatt felcsendülő zenei ízelítőkbe. A hazai és külföldi változatos stílusú formációk – a régi, klasszikus, gyerek, kortárs, könnyű és folk műfajban – egymásnak adják át a stafétabotot.

A Kórusok Éjszakáján megnyílnak a józsefvárosi kapuk és udvarok, ahogyan a ritkán látott belső kertek is. Az idei évben újabb helyszínnel bővül a paletta – a Lumen Kávézó udvarát is énekhangok töltik be ezen az estén. A korábbi színhelyek közül a látogatók idén is megcsodálhatják a Magyar Nemzeti Múzeum monumentális belső udvarát, a varázslatos hangulatú, Ötpacsirta utcai Építész udvart, az erre az estére megnyíló Szabó Ervin Könyvtár Zenei Gyűjteményének vadregényes kertjét és a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészkarának belső udvarát. A szervezők, gondolva az esetleges nyári záporokra, esőhelyszínekkel is készülnek.

A résztvevő együttesek között idén is találunk külföldi énekegyütteseket. A Kórusok Éjszakáján fellép a csehországi Mille Domi és az írországi The Lalala Choir is, valamint a pekingi Konzervatórium diákjai is hallhatók lesznek. Az este során itt lesz a régizenével gyönyörködtető Gemma Énekegyüttes, sokak kedvence, a Csicsergők gyermekkar, a népzenével foglalkozó Virágzó Énekegyüttes és a habkönnyű H.A.B. Ezen kívül több tucat meglepetés flashmobbal, vagyis minikoncerttel várják az érdeklődőket a szervezők.

A hattagú Csíkszerda-kóruscsalád (a Csíkhétfő, a Csíkszerda Gyerekkar, a Csíkkamarák, a Csíkszerda és a Csíkcsütörtök) jellegzetes mintájú öltözékben fellépő tagjai is felvillantanak részleteket idei projektjeikből. A kórusok művészeti vezetője Tóth Árpád, a nemzetközileg elismert karnagy és zenepedagógus, aki többek között a 2018-as záródal komponistája.

Az esemény záróakkordjaként 23:30-kor a Pollack Mihály téren felcsendül az erre az alkalomra megzenésített, 2018-es év záródala a fellépő kórusok és a közönség előadásában. A dal megtalálható a Kórusok Éjszakája honlapján, ahol elővételben már jegyek is kaphatók.

A Kórusok Éjszakájának fő célja, hogy népszerűsítse a közösségi kóruskultúrát és láthatóvá tegye, a közös éneklés örömöt ad és összeköt bennünket. A kórusfesztivál szervezőit, fellépőit és látogatóit a közös éneklés szeretete köti össze. A Kórusok Éjszakája a közösségi önszerveződés egyik remek példája, hiszen a fesztivál hatodik éve kizárólag önkéntesek segítségével jön létre.

_____________________

A tavalyi rendezvény záródala:

 

 

 

Web: www.korusokejszakaja.hu

Facebook: www.facebook.com/KorusokEjszakaja

Instagram: www.instagram.com/korusok.ejszakaja

 

Szervezés

Borbás Réka

06 30 600 3886

korusokejszakaja@gmail.com

További hasonló témájú videók