Közeli felvételeket küldött a Juno a Nagy Vörös Foltról

Minden eddiginél közelebb került a Jupiter Nagy Vörös Foltjához a Juno űrszonda, mely képeket is készített a jelenségről – közölte az amerikai űrkutatási hivatal (NASA).

A Naprendszer legnagyobb bolygója, a Jupiter gázóriás foltja egy 16 ezer kilométer széles hatalmas légköri képződmény a bolygó déli féltekéjén. Létét valószínűleg az ellentétes irányú keleti és nyugati áramlásoknak köszönheti. A kutatók 1830 óta figyelik meg, ám lehet, hogy már több mint 350 éve létezik.

A Juno magyar idő szerint július 11-én 01.55-kor haladt el a gázóriás bíbor felhőspiráljai fölött mintegy 9 ezer kilométerre.

https://youtu.be/GvhkyuyeYWY

A legénység nélküli űrszonda egy éve, július 4-én állt sikeresen pályára a Jupiter körül. A főként napenergiával működő járművet hat éve indították a floridai Cape Canaveralból, fő küldetése a Jupiter mágneses mezejének felmérése. 

A tudósokat különösen az érdekli, mennyi vizet tartalmaz a bolygó, ami döntő fontosságú annak meghatározásában, hogy a Naprendszeren belül hol született. A Jupiter eredete befolyásolta a többi bolygó kialakulását és pozícióját. 

A gigászi bolygó tömege másfél-kétszer akkora, mint a Naprendszer többi bolygója együttvéve, ezért úgy vélik, hogy már a nagyságából fakadó tömegvonzás is segíthetett megvédeni a Földet az üstökösök és aszteroidák becsapódásaitól. 

Forrás: Science & TechnologyNASA Jet Propulsion Laboratory

További hasonló témájú videók