Elhunyt Martin Landau (1928–2017)

Martin Landau Oscar-díjas és többszörös Golden Globe-díjas amerikai színész, producer legnagyobb sikerét Tim Burton 1994-es Ed Wood című alkotásában érte el az egykori magyar származású színész, Lugosi Béla megformálójaként.

Martin Landau 1928. június 20-án született New York Brooklyn nevű kerületében. A New York Daily News rajzolója volt, majd a híres Actors Studio hallgatója lett – jó barátja volt James Dean, osztálytársa Steve McQueen. 1957-ben debütált a Broadwayn. Filmes karrierjének első fontos állomása Alfred Hitchcock Észak-Északnyugat című alkotása volt. Később televíziós szerepeket is vállalt, nagy népszerűsége volt a Mission: Impossible című sorozatnak, amelyben az álcázás mesterét játszotta. 1968-ban Golden Globe-díjat kapott érte.

A Tucker, az autóbolond című 1988-as filmben Jeff Bridges oldalán nyújtott alakításáért szintén Golden Globe-díjat nyert és Oscar-díjra jelölték a legjobb férfi mellékszereplők között. Ugyanebben a kategóriában egy évvel később is esélyes volt az amerikai filmakadémia díjára Woody Allen Bűnök és vétkek című filmje révén. Pályafutását Tim Burton 1994-es filmjében, az Ed Woodban nyújtott alakításával koronázta meg: Lugosi Béla szerepéért végül megkapta a legjobb férfi mellékszereplőnek járó Oscart és előtte bezsebelte a színészcéh elismerését, valamint a Golden Globe-díjat.

Mestere, Lee Strasberg bátorítására maga is tanított, tanítványai között volt Jack Nicholson és Anjelica Huston. Haláláig ő volt a vezetője az Actors Studio hollywoodi tagozatának.

 

 


  Ha értesülni szeretne róla, hogy milyen új videók kerülnek fel az oldalra
csatlakozzon a Televízió Facebook-oldalához!


A cikkek, illetve videók tartalma nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.
Célunk, hogy lehetőséget adjunk különböző vélemények megjelenésére.


...

Tags:


A bejegyzés trackback címe: https://www.televizio.sk/2017/07/elhunyt-martin-landau-1927-2017/trackback/


Most itt van: Home // Film, Művészet, Nagyvilág, Videók // Elhunyt Martin Landau (1928–2017)




Ez is érdekelheti:


© Magyar Interaktív Televízió





© 2010 Magyar Interaktív Televízió. All rights reserved.
Edited by Microgramma