XXII. Palóc Húsvét a Füleki Várban

Palóc húsvét a füleki várbanHúsvét hétfőn, április 17-én délelőtt 10:30 órai kezdettel 12. alkalommal rendezik meg a Palóc Húsvét a Füleki Várban rendezvényt. A rendezvény házigazdája, a Füleki Városi Művelődési Központ

 az idén is gazdag programot kínál az érdeklődőknek. Az idelátogatók a kézműves foglalkozásokon kipróbálhatják a tojásdíszítést, gyékényezést, mézeskalács-díszítést, a népihangszer-készítést, továbbá gólyalábazás, arcfestés, kézzel hajtott körhinta, különféle ügyességi versenyjátékok, lovagoltatás, gyermek íjászverseny és mesekuckó vár rájuk.

A rendezvény helyszínén kirakodóvásár lesz, a szabadtéri színpadon folklóregyüttesek lépnek fel. Itt lesz a budapesti Góbé Zenekar, a farnadi Nádas Néptáncegyüttes, a bozitai Dubkáčik Néptáncegyüttes és a Podjavorská muzika zenekar Nagyszalatnáról, valamint a bénai Rozmaring Citerazenekar.

A rendezvény keretén belül a Füleki Vármúzeum állandó kiállításai és a Komlótól a sörig című időszaki tárlat is megtekinthető lesz, valamint sor kerül a CBC Kiadó Nógrád a magasból című kiadványának keresztelőjére, melyből a Fülekről készült felvételek sem hiányoznak.

Kedvezőtlen időjárás esetén a rendezvény a VMK-ban valósul meg.

______________________
Palóc Húsvét a Füleki várban – 2016. március 28. Kömives László kisfilmje.

____________

 


  Ha értesülni szeretne róla, hogy milyen új videók kerülnek fel az oldalra
csatlakozzon a Televízió Facebook-oldalához!


A cikkek, illetve videók tartalma nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.
Célunk, hogy lehetőséget adjunk különböző vélemények megjelenésére.


...

Tags: ,


A bejegyzés trackback címe: https://www.televizio.sk/2017/04/xxii-paloc-husvet-a-fuleki-varban/trackback/


Most itt van: Home // Esemény, Felhívás, Hagyomány, Videók // XXII. Palóc Húsvét a Füleki Várban




Ez is érdekelheti:


© Magyar Interaktív Televízió





© 2010 Magyar Interaktív Televízió. All rights reserved.
Edited by Microgramma