XIX. Újévi Hangverseny – Csermely Kórus és vendégei

XIX. Újévi Hangverseny – Csermely Kórus és vendégei Tizenkilencedik alkalommal rendezik meg Kassán a Művészetek Házában 2017. január 7-én az újévi hangversenyt, amelynek házigazdája ezúttal is a kassai Csermely Kórus.

A felvétel Kassán, a 2013-as Harmónia Díj átadóján készült.

A kassai Márai Sándor MTNY Gimnázium és Alapiskola Csengettyű Kórusának versenyműsora a XV. Csengő Énekszó kórusfesztiválon (2013).
______________

Szólisták:
Becsem-Szabó Ilona szopránénekes – számos hazai és külföldi versenyen ért el kiváló eredményeket. 2007-től a Szlovák Nemzeti Színház, a Kassai Állami Színház és a Brünni Cseh Nemzeti Színház művésze. 
Turpinszky Gippert-Béla tenorénekes – 2012-től több operaházban is énekelt, emellett Párizsban, Drezdában, Belgrádban, Koppenhágában és Svédországban is koncertezett. Egy ideig Olaszországban élt, ahol a Costa Crocciere klasszikus opera koncertjeinek szólistája.

Az est vendége lesz xilofonon az ütős hangszerek virtuóza, Géci Christopher, számos hazai és nemzetközi verseny győztese. Kíséri Erika Malinová zongorista
A szimfonikus zenekart a budapesti Magyar Állami Operaház karmestere, Pfeiffer Gyula vezényli.

A házigazda Csermely Kórust Havasi József és Velkey Mária karnagyok vezénylik. Ez alkalommal is fellép a hazai Csengettyű Kórus Ferencei Andrea és Kekeňák Szilvia karnagyok vezényletével, továbbá a miskolci Hassler Énekegyüttes, amelyet Sándor Zoltán vezényel; valamint a ProVocals acapella együttes.

További hasonló témájú videók