Petőfi Sándor, az örök szabadság és szerelem

Petőfi Sándor 1823. január 1-jén született Kiskőrösön. Apja, Petrovics István, mészárosmester, aki magyarul jól beszélt és írt. Anyja, Hrúz Mária szlovák anyanyelvű volt; mielőtt férjhez ment, cselédlány és mosónő. Alig két évvel később a család Kiskunfélegyházára költözött, s maga Petőfi később ezt a várost jelölte meg születésének helyeként.

Petrovics István javuló anyagi helyzetének arányában gyakran változtatta fia iskoláit, igyekezett minél színvonalasabb helyre járatni. Az 1838-as dunai árvíz és egyik rokonuk anyagi csődje, akiért Petrovics kezességet vállalt, anyagi romlásba döntötte a családot. A tizenöt éves ifjú kénytelen volt otthagyni a selmeci líceumot, s megismerkedett a nélkülözéssel és a nyomorral. Színházi „mindenes” Pesten, házitanító Ostffyasszonyfán, majd katonának csap fel Sopronban.

Leszerelése után nyugtalan vándorút következett, majd 1841 októberében fölvették a pápai kollégiumba rendes tanulónak. Tevékenyen részt vett az önképzőkör munkájában, itt ismerkedett meg Jókai Mórral (de barátságuk csak később, Kecskeméten mélyült el). Az 1842-es év hozta meg első jelentősebb irodalmi sikerét: május 22-én a kor legjelesebb szépirodalmi és tudományos folyóiratában, az Athenaeumban megjelent A borozó című költeménye – még Petrovics Sándor néven. A november 3-án ugyanott publikált Hazámban az első olyan verse, melyet Petőfi néven írt alá.

_______
Petőfi Sándor Téli éj című költeményét Kaszás Gergő előadásában hallhatják:

Videó: MaldororArt

_______
Koncz Zsuzsa És Sass Sylvia közös klipfelvétele (1988): Szabadság, szerelem!

Videó: KlippArenaMusic

_______
A komolyság után egy kis vidámság: Antal Imre pluralista felfogásban előadott Petőfi-verse:

________
Mácsai Pál előadása 1994 tavaszán, az akkori Budapest Sportcsarnokban, a Hiszünk a dalban című rendezvényen.

______

Képünk: Orlai Petrich Soma: Petőfi Sándor Debrecenben, 1844, részlet

Kapcsolódó irodalom:

Ady Endre: Petőfi nem alkuszik

„Petőfi előtt s Petőfi után még sokáig voltunk és leszünk mi már a régiek: politikus fajzat, hamisan magyarok. Rokonságunk közelebbi Spártával, mint Athénnel, de se Spárta, se Athén nem minták nekünk: alacsonyak és késők vagyunk. De furcsa és tragikus, buta és isteni sors, hogy mi mindent mindig a politikától kaptunk és kapunk. Vagyont, hírt, állást, szeretőt, feleséget, vallást, elvet, megnyugvást, gyermeknemzést és halált, mindent.”