
85 éves lenne Umberto Eco olasz filozófus, író
Umberto Eco publicisztikai tevékenysége is jelentős: gunyoros és humoros írásai a lehető legkülönbözőbb profán témákban láttak napvilágot.
Umberto Eco 1932. január 5-én született az észak-olaszországi (piemonti) Alessandriában. Egyházi nevelésben részesült, majd a torinói egyetemen középkori filozófiát és irodalmat tanult. 1954-ben szerzett oklevelet. Az egyetemen helyezkedett el, illetve számos kiadóháznak dolgozott lektorként. Munkássága során főleg a középkori filozófiával és szemiotikával foglalkozott, de történeti, filozófiai és szemiotikai tárgyú írásai mellett jelentek meg tömegkommunikációval, irodalomkritikával és antropológiával kapcsolatos munkái is. Módszertani könyve, a Hogyan írjunk szakdolgozatot az egyetemeken kötelező anyag.
Karrierje során a későbbiekben többek között oktatott a Harvard és a Columbia egyetemen, de főleg Bolognában. Számos intézménytől kapott tiszteletbeli fokozatokat.
Tudományos és közéleti munkássága mellett Eco számos regényt is írt, ezek közül leghíresebb 1980-ban megjelent A rózsa neve című középkori krimije, amelyből 1986-ban Sean Connery és Christian Slater főszereplésével készült film.
1988-ban jelent meg a Foucault-inga, 1994-ben A tegnap szigete, 2000-ben a Baudolino, 2005-ben a Loana királynő titokzatos tüze, 2010-ben pedig A prágai temető című regénye, melyeket magyarra is lefordítottak. 2015-ben olaszol Numero Zero címen megjelent regényének magyar kiadását az Európa Könyvkiadó még korábban 2016 első felére ígérte.
https://youtu.be/-wPWFccvkwU https://youtu.be/2bhciSpB4xE https://youtu.be/kxjf2n1k2qY https://youtu.be/xp2Lmmx0r64 https://youtu.be/c-VOJbDrlLo https://youtu.be/oPei1j1-ci4
Umberto Eco 2007-ben Magyarországon is járt, abban az évben ő volt a Budapesti Könyvfesztivál vendége.
Umberto Eco magánkönyvtárát nem árt megcsodálnia a XXI. században születetteknek, mert ilyet már nem sokat fognak látni:
https://youtu.be/jQYnz7Oqr20