Meghalt Rick Parfitt, a Status Quo gitárosa
Meghalt a brit rockegyüttes, a Status Quo gitárosa, Rick Parfitt. A 68 éves zenész egy fertőzés szövődményeibe halt bele. A család szerint a tragikus esemény akkor következett be, mikor Parfitt a szólókarrierjét tervezgette. 2017-ben saját albumot és életrajzi könyvet adott volna ki, miután orvosai tanácsára kiszállt a Status Quo együttes turnéjából.
A zenekar egyik legsikeresebb dalához, a Caroline-hoz kötődik Parfitt egyik leghíresebb performansza. A zenekar legismertebb dala a Whatever You Want volt, melyet Parfitt közösen jegyzett a billentyűs Andy Brownnal.
Az együttes az egyik valaha volt legsikeresebb brit rockzenekar, több mint 60 dallal szerepeltek a brit slágerlistán, amely igazi rekord. Az 1962-ben alakult Status Quo alapítói közül már csak a szólógitáros-énekes Francis Rossi tagja a zenekarnak, Parfitt 1967-ben csatlakozott, és az ő beszállásával vette kezdetét az együttes sikerkorszaka.
https://youtu.be/v6qMD1lIWT0
A Status Quo egyébként még februárban bejelentette, hogy idén ősszel lépnek fel utoljára rendes rockkoncerteken, mert már nem bírják a saját tempójukat.
Rick Parfitt csütörtökön került kórházba, és egy vállműtét utáni fertőzésben halt meg két nappal később. Előzőleg nyáron, egy törökországi koncert után kapott infarktust (ez már a harmadik volt), és ezt követően októberben jelentette be, hogy többé nem lép fel a zenekarral.