220 éve született „az árvízi hajós”

A Wesselényi-dombormű a pesti ferences templom északi falán. Holló Barnabás (1865–1917) alkotása (1895)1796. december 30-án látta meg a napvilágot ifjabb báró hadadi Wesselényi Miklós (Zsibó, 1796. december 30. – Pest, 1850. április 21.) az országgyűlési főrendiház vezére, a Magyar Tudományos Akadémia

igazgatósági és tiszteleti tagja, az 1838-as pesti árvíz árvízi hajósa.

»„Az árvízi hajós” naplója 1838 (március 13-ikán, kedden) 

„Szép nap. A jég körül jártam. Temérdek ember a Duna partján. Csapodival a kaszinó vendéglőben ebédeltem. Ebéd alatt indult meg a jég: darabig csendes méltósággal, robaj nélkül ment, később megállott, s az emberek újra kezdtek rajta járni. Öt órakor megindult s nemsokára tornyosulni kezdett s főni és forrni, a jégtömegeket duzzadva emelő s újra szétzúzó hatalma a dühöngeni készülő Dunának. A víz már a partján túl lejtett, a kőkorlátoknak már csak tetői látszottak, s helyenként a most csinált ganajgátig terjedt. A bőszült folyam a váci töltést átszakította, de a jég még folyvást haladván, a nézők csoportja s majd minden azt hitte, hogy már kiöntötte mérgét. Én is ezen reményben színházba mentem. Beatrice de Tendát (Bellini operája) adták legelőbb, és Schodelné (a Nemzeti Színház akkori egyetlen európai színvonalú primadonnája) igen szépen énekelt. Még nem volt vége a darabnak, midőn híre futamodott, hogy a víz már benn van a városban. A Duna felé siettemben a víz még csak szivárgott át a kisgáton. Hazamenvén lovat nyergeltetni, midőn a város piacára értem, már omlott a hullám a Váci-utcán lefelé, bajjal tudtam ezzel szembe s csaknem hasig érő vízben lovagolni. – Már a német színház és a Dorottya utca is borítva valának vízzel. Károlyi Györggyel Széchenyi szállására lovagoltunk, onnan ki az országúton a linea felé, ezen még innen értünk oda, hol a víz keresztül száguldott a Therezia- és Józsefváros felé. Azon biztosításra, hogy a víz már száll, visszatértünk s én azon hiedelemben, hogy ezen ijesztéssel s látvány-adással ősz Dunánk be fogja érni, éjfél után hazamentem.”«

Jókai Mór róla mintázta az Egy magyar nábobban a gáncs nélküli politikus, Szentirmay Rudolf alakját.

Vörösmarty Mihály költeményt szentelt neki:

AZ ÁRVIZI HAJÓS

Szavalta a pesti magyar színházban
április 27-kén 1838 Laborfalvi Róza

Hol népes ház-sorok
Jegyzé az útakat,
Most vad moraj között
Fut gyilkos áradat.

Rémséges jaj kiált
Ingó falak megől;
Rémesb a hallgatás,
Midőn a ház bedől;

S omlott házak felett,
Élők – s halottakon
Örvényesen kereng
S zúdúl el hab habon.

„Ki ment meg engemet
Kórt, aggot és szegényt?
Mindenre ami szent,
Oh ember, hozz segélyt!”

A fennmaradt kövön
Így esd egy női hang,
S bajhirdetőn visít,
Mint vészben a harang.

S im sajka jő s rohan
Az áradat taván;
De aki rajta űl,
Embertelen zsivány.

Nem emberélet az,
Miért ő eveze:
Tiltott vagyont keres
Szentségtörő keze.

S szivetlenűl az agg
Nő mellett elsuhan;
Mert egy batkát nem ér
Mind, ami rajta van.

És több hajó kereng
Az ingó fal körűl;
De a szegény anya
Ott áll mentetlenűl.

Ez pénzét, az magát
Jövének menteni;
Van aki kedveseit
Aggódva keresi;

S ki csak mulatni jár
A köz veszély felett:
Az óni rá nem ér
Egy hitvány életet.

S mindig dühösb az ár,
S a bágyadt nő előtt
Száz örvény tátogat
Alásodorni őt.

Még jő s megyen hajó;
De ő már nem kiált:
Tűr s várni láttatik
A borzasztó halált.

„Ki él még itt?” riad
Most egy hajós közel,
Sajkája telve bár
Menekvők terhivel.

S még jókor érkezik;
A féltett kőfal áll,
S kihalt remény után
A nő hajóra száll.

          *

A sajka partot ér,
S a megmentett sereg
A bátor férfinak
Hálás bucsút rebeg.

Csak a szegény beteg
Agg nő nem távozik,
S elfúladt kebliből
Sohajtás hallatik.

„Itt jó anyám, neked
E kisded adomány,
Pénz s egy falat kenyér;
Többet várj ég után.

Nekem nagy útaim
Vannak még szerteszét:
Ezreknek élete
Kiált hajót, segélyt.”

Szól s menne a hajós,
De a hölgy, kit hozott,
Tündér tekintetű
Asszonnyá változott.

Arcán redők helyett
Ifjú kellem virúl;
Szépsége bájoló
Leírhatatlanúl.

Szebb, mint a szerelem,
Barátságnál hivebb,
Mindennél, ami kéj,
Látása kedvesebb.

S az elbámult hajós
Hall édes hangokat,
Minőket emberajk,
Sem zenemű nem ad.

„Ha minden elhagyand,
Igy szól az égi nő:
Az ember és világ,
Barát és szerető;

Ha hozzád mostohák
Szerencse és ipar;
S hű fáradásidért
Rágalmak nyelve mar:

Emlékezzél reám
Sorsodnak éjjelén:
Önérzeted vagyok,
Nevem Jótétemény.”

Rendűlt kebellel a
Bátor hajós eláll
Ez égi látomány
Magas csodáinál.

Őt minden elhagyá,
Az ember, a világ;
Csaknem maga maradt,
Mint téli fán az ág.

Sorvasztók napjai,
S kietlen álmait
Gyógyszer nem űzi el,
Nem orvosolja hit.

De az nem tartja őt;
Megy a szép vágy után,
S még soknak élete
Menik meg csolnakán.

S ha néha mardosóbb
Fájdalma visszasír,
S a földön ellene
Nincs menedék, sem ír:

Lelkének a dicső
Hölgy képe feltünik,
S szűz arca bájain
Fájdalma megtörik.

1838. április 27. előtt

_________________________

Cikk: Wesselényi és a reformkor

Képünk: A Wesselényi-dombormű a pesti ferences templom északi falán. Holló Barnabás (1865–1917) alkotása (1895)

(Visited 231 times, 1 visits today)
%d bloggers like this: