Temető, ahová az emberek nevetni járnak

Szaploncai vidám temetőA halál és elmúlás gondolata szomorúsággal és mélabúval tölti el az embert, van azonban Máramarosszigethez közel, a Tisza bal partján egy apró falucska, ahol egészen máshogyan közelítenek a kérdéshez. A helyi vidám temető közel nyolcszáz, jellegzetes szaploncai kékben pompázó fejfája vidám rigmusokkal, a naiv költészet nyelvén búcsúztatja az elhunytat, egyedülálló formáját mutatva a temetkezési kultúrának.

A szaploncai sírkert sajátos arculatának története 1935-ben kezdődött, ekkor kerültek az első fából faragott, olajfestékkel díszített és a népköltészet vicces írásaival ellátott keresztek a hantokra. A tölgyfa keresztekre Stan Ioan Pătraş mester vésővel farag élet- vagy arcképet, majd az ún. élénk szaploncai kékkel festi meg. Sajátos hangulata igazán a helyesírásnak és központozásnak fittyet hányó, nyelvjárással megírt feliratokkal válik teljessé, melyek 5-10 sorban jellemzik az elhunytat, „üzennek a túlvilágról”. Természetesen ezek román nyelven íródtak, bár alaposabb kutakodás után találunk magyar vezetéknevű fejfákat is.

„Itt nyugszom idelenn
Pop Ion Pipis a nevem
Megfizettem mindenért
Ahol a halál elért
Valahol Mires hegyén
Rámjött a vagonkerék.
Játékban elmerültem
Vonat alá kerültem.
Anyám sirat vár haza
Nem múlik a bánata.”

1935-től 1977-ig mintegy 800 ilyen sírjel került a temetőbe, halála után tanítványa, Dumitru Pop-Tincu folytatta a munkát. Az elhunyt mesternek díszhelyet szántak a temetőben, mely az egyedi ötletnek köszönhetően az Unesco védelme alá is bekerült.

„Itt nyugszom én idelenn
Braic Ileana a nevem
Volt öt legénygyermekem
Isten tartsa valahányat
Neked Griga megbocsátok
Bár a késed belém vágtad
Mikor leszúrtál részegen,
De eltemettél tisztesen
Itt a nagy templom tövén
Te is megtérsz majd mellém”

„Nyugszom én idelenn
Stan George a nevem
Szegény élet, jött a vég
Semmivé lett mint a jég
Illés napján kapáltam
A villám erősebb volt nálam
Apám megharagudott
És anyám se nyughatott
Örökké megsiratott.
Fiatalon távoztam
19 ha voltam.”

„Itt nyugszom én idelenn
Pop George Ocuta a nevem
Amíg világomat éltem
Sok-sok disznyót megperzseltem
Rengeteg húst is megettem
Ez lehetett tán a vesztem.
Jó lett volna még pár év
Még egy kicsi öregség
De a halál nem hagyott
A föld alá parancsolt.
Életemnek búcsút mondtam
43 éves korban.”

Minden fejfa különböző történetet mesél el, a festett képek és a feliratok általában az illető foglalkozását jelenítik meg, de találunk olyanokat is, ahol az elhalálozás körülményeit ecsetelik sokszor meglepően plasztikusan. A temető bal oldalán középtájt például az egyik fejfán lévő rajz szerint a pásztort egy gonosz, bajuszos magyar gyilkolja le éppen. Az újabb rajzok gyakran szörnyű közúti baleseteket idéznek fel.
Az ortodox egyházközség felügyelete alá tartozó sírkertben sajnos a tavalyi évben már eltulajdonított fejfákról is hír érkezett, „mutatva ezzel” az óriási érdeklődést. Sokan nevetgélve járkálnak a versikéket olvasva a hantok között, egészen furcsa, a mexikói haláltánchoz hasonlatos szemléletet és hangulatot kölcsönözve a helynek.
A temetőtől nem messze lévő házban (táblák jelzik az utat), ahol a mester élt és dolgozott, jelenleg tanítványa készíti az évi átlagban tíz festett fejfát. Ha nyitva van, be is lehet az egyik, kiállítóteremnek berendezett szobába kukkantani, ahol még a Ceauşescu házaspár portréját is láthatjuk.
A szinte szabadtéri múzeumnak tekinthető vidám temető látogatók ezreit vonzza a térségbe, nemcsak a sajátos megközelítés miatt kuriózum és érték azonban, hanem a feliratok tanúsága a XX. századi társadalmi struktúra és életszemlélet hű tükre, mely a folkloristák gazdag kutatási területévé vált.

________________

A XVIII-XIX. században főleg vidéken meglehetősen gyakori volt, hogy az elhunyt fejfájára nem csupán a nevét, illetve születésének és halálának dátumát vésték fel, hanem egy rövid, tréfás versben utaltak halálának körülményeire, foglalkozására, szokásaira. Az is megesett, hogy csupán a tréfa kedvéért írtak egy rövid versikét a fejfára. Az alábbi kis gyűjtemény a nyírbogárdi, a székelykeresztúri, a bökönyi, a pétervásárai és a börvelyi temetőkből származik, Derecskey Imre gyűjtötte össze őket, s 1919-ben jelentette meg az Est egyik számában.

Egy nyírbogárdi felirat:

Szeretnéd tudni, ki vótam?
Megmondanám, de meghóttam.
Szabó Sándor volt a nevem,
Véletlenül vízbe estem.
Felbillent velem a hajó,
Nem volt számban kiáltó szó.

Egy másik Tóth Pál bújáról zeng:

Bevégezvén Tóth Pál
A földi életet,
E sírba tétetett.
Nyugodnék ő szegény
Odalent békével,
De ott is együtt van
A feleségével.

A Zsuzsi öngyilkosságáról:

Itt nyugszik e sírba,
Szolgálóm, a Zsuzska,
Hat pakli masinát
Ivott a rossz fruska.

Karcsika halálára:

Karika volt neve,
Karika volt lába,
El is karikázott
A tulsó világba.

A versírás a kéményseprőt sem kímélte:

Itt nyugszik egy kéményseprő,
Kit megölt a borseprő.
Mert berugott keményen
S kiugrott a kéményen.

Némelyik versben a kínrímek dominálnak:

Itt nyugszik Gu-
ci János, aki hu-
szonkilenc éves,
Leüté a méhes.
Ottan jára éppen,
Találta őt képen
A mestergerenda.
Béke poraira.

vagy:

Itt nyugszik Kis,
Ki nem vala his-
tória író, hanem fis-
kálisnak a fia, Mis-
kolcon született.

Koloszár Sebestyén halálára:

Itt nyugszik az Urban
Koloszár Sebestyén.
Egy vágtató paripa
Gázola át testén.
Belefulladt a mocsár közepébe,
Igy hala ő meg
Vizi betegségbe.

Vala Pál fejfája:

Itt nyugszik Vala Pál
Ki mindég kalapál.
Többé már nem kalapál,
Fejfájánál fa lap áll,
Rá van írva: Vala Pál.

A székelykeresztúri temetőben:

Nekem Briscsák Pálnak
Szomoru sors juta,
Herélt lovam hátán
Ütött meg a guta.
Sirat feleségem
És két apátlan árvám.
Halandók titeket
Kíméljen e járvány.

Papp Pál felirata:

Sokáig taposta Papp Pál
A föld hátát,
Königgratzi hadban
Ellőtték fél lábát.
Kétséges, kétséges,
Felér-e a mennybe,
Szegény a mankóját
Itten felejtette.

Kanál Vendel fejfájának felirata:

Ejnye komám, Kanál Vendel,
De elbánt a halál kenddel.
Ez már nálunk csak úgy divat,
Elmegy, akit az Úr hivat.

Verstanilag sem megvetendő az alábbi felirat:

Itt nyugszik Józsa Pál,
Ki a vízbe fulladt,
Jól teszi ki érte
Néhány könnyet hullat.
Ötvenegy évet élt,
Megitta a telkét,
S mégsem a bor,
Hanem a víz
Oltotta ki lelkét.

Intő jel egy másik fakereszten:

Barátom ha körtét akarsz enni,
Ne próbálj rektor uram
Nagy fájára menni.
Így járt Csombák Pali,
Ki rája felkuszott,
De amint leesett,
A lelke kicsuszott.

Judit asszony élte históriáját is megtudjuk:

Itt nyugszik egy atyámfia,
Bögre Miki csizmadia.
Jól kezelte kaptafáját,
Jutkát, kedves életpárját.
Míg élt, gyakran eldöngette,
Imádkozzunk hát érette.

A bökönyi temetőben:

Itt nyugszik kis Ökröcske,
Ökör Jánosnak gyermeke.
Az Úristen nem engedte,
Hogy nagy Ökör váljék belőle.

Végül három rövid sírfelirat a börvelyi temetőből:

Itt e helybe Börvelybe
Lepett meg az örök álom,
Ezzel magamat ajánlom.

Itt nyugszom az Úrban,
Mint Máté tehene az útban.

Ó, halandó ember
Ne csodálkozz azon,
Hogy a postamester is
Meghalt Szatymazon.

Ismeretlen eredetű sírfelirat:

Itt nyugszik Fodor, a tót,
Aki gyufával nézte a benzines hordót,
Hogy van-e még benne?
Oszt vót!

(Visited 129 times, 4 visits today)
%d bloggers like this: