Ernelláék Farkaséknál Karlovy Varyban

AnthropoidTöbb mint 70 ország alkotóinak mintegy 180 filmje közül válogathatnak az érdeklődők a tegnap este kezdődött 51. Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztiválon, Kelet-Európa egyetlen A kategóriás seregszemléjén. 

Sean Ellis neves brit rendező Anthropoid című, cseh–brit koprodukcióban készült nagyszabású történelmi filmjének ünnepi bemutatásával kezdődött az eseménysorozat. 

A Reinhard Heydrich, a Cseh–Morva Protektorátus náci helytartója ellen a II. világháború idején Prágában elkövetett merényletről készült alkotás világpremierjén jelen volt a rendező, továbbá a főszereplők: Jamie Dornan, Charlotte Le Bon, Ana Geislerová és Toby Jones színészek.

Tekintettel arra, hogy ez a cseh–brit koprodukció művészi eszközökkel a csehszlovák történelem egyik kulcsfontosságú eseményét dolgozza fel, úgy döntöttünk, hogy a világpremiert az esemény évfordulóján jelentjük be” – mondta Jiří Bartoska, a nemzetközi filmszemle elnöke újságíróknak a sajtótájékoztatón. 

A londoni emigráns cseh kormány által küldött ejtőernyősök 1942. május 27-én Prágában merényletet követtek el Reinhard Heydrich, a nácik által életre hívott és megszállt Cseh–Morva Protektorátus helytartója ellen, aki sebeibe belehalt. Ezután rendelték el a németek június 10-én Lidice, majd két hét múlva Ležáky teljes megsemmisítését. A lakosokat agyonlőtték, illetve koncentrációs táborba hurcolták.
Az ejtőernyősök a prágai pravoszláv templom kriptájában bújtak meg és több napi harc után 1942. június 18-án ott végeztek velük a nácik.
A cseh történészek között mai napig tartó éles vita van arról, hogyan kell értékelni a merényletet. Az egyik oldal szerint olyan rendkívüli hősi tett volt, amellyel a csehek beírták magukat a náciellenes harcba, míg a másik oldal azt állítja, hogy Eduard Beneš akkori csehszlovák vezető politikailag elhibázott döntéséről van szó, amely felesleges áldozatokat és terrort eredményezett.
 

 

Idén 12 film verseng a Kristály Glóbuszért, köztük Hajdu Szabolcs Ernelláék Farkaséknál című alkotása.

A mustra Nyugattól keletre válogatásában pedig Till Attila Tiszta szívvel című filmét is bemutatják.

 

A szintén tegnap indult, 1973-ban alapított La Rochelle-i Nemzetközi Filmfesztiválon idén 200 mű közül válogathat a közönség. A kortárs filmművészeti alkotások mellett a régi klasszikusokat is újra felfedezhetik a látogatók a francia kikötőváros mozijaiban.


  Ha értesülni szeretne róla, hogy milyen új videók kerülnek fel az oldalra
csatlakozzon a Televízió Facebook-oldalához!


A cikkek, illetve videók tartalma nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.
Célunk, hogy lehetőséget adjunk különböző vélemények megjelenésére.


Tags: , , ,


A bejegyzés trackback címe: https://www.televizio.sk/2016/07/ernellaek-farkaseknal-karlovy-varyban/trackback/

Most itt van: Home // Film, KULTÚRA, NAGYVILÁG, VIDEÓK // Ernelláék Farkaséknál Karlovy Varyban





© Magyar Interaktív Televízió





© 2010 Magyar Interaktív Televízió. All rights reserved.
Edited by Microgramma