Szërdahelyi sétatéren – ötéves a Csallóközi Gyermek-néptánccsoport

Csallóközi Gyermek2016. június 15-én, szerdán késő délután mutatkozott be Dunaszerdahelyen az ötéves Csallóközi Gyermek-néptánccsoport. A Szërdahelyi sétatéren című műsor a gyermek-táncegyüttes első színpadi műsora, amelyet elsőként a szülők, nagyszülők, rokonok és barátok számára mutattak be. A műsort Oláh Attila és Fecske Renáta koreográfusok vezetésével tanulták be. A műsorba bekapcsolódott a „nagy” Csallóközi is, néhány tánc bemutatásával egy csapatot alkotva. A felnőttek egy Kalotaszegi tánccal kezdtek, majd a gyerekek folytatták a műsort. Vág-Garam közi eszközös, csárdás és bukós táncot adtak elő és egy sallai verbunkkal zártak. A következőkben, hogy az apróságok megpihenhessenek, a felnőttek léptek színpadra egy mezőségi összeállítással. A gyerekek dél-alföldi ugrós koreográfiával folytatták, majd a felnőttek táncbetéte után egy magyarbődi csárdással és friss koreográfiával a gyermek-táncegyüttes zárta az ünnepi estet. A kiváló talpalávalóért külön köszönet illeti a Pósfa zenekart, amely a zenét szolgáltatta.


  Ha értesülni szeretne róla, hogy milyen új videók kerülnek fel az oldalra
csatlakozzon a Televízió Facebook-oldalához!


A cikkek, illetve videók tartalma nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.
Célunk, hogy lehetőséget adjunk különböző vélemények megjelenésére.


...

Tags: , , , , ,


A bejegyzés trackback címe: https://www.televizio.sk/2016/06/szerdahelyi-setateren-oteves-a-csallokozi-gyermek-neptanccsoport/trackback/


Most itt van: Home // Esemény, Évforduló, Népművészet, Tánc, Videók // Szërdahelyi sétatéren – ötéves a Csallóközi Gyermek-néptánccsoport




Ez is érdekelheti:


© Magyar Interaktív Televízió





© 2010 Magyar Interaktív Televízió. All rights reserved.
Edited by Microgramma