A Duna csak folyt…

 „Tégy a folyókért!” „Tégy a folyókért!” • Tizenkettedik alkalommal hívják fel a figyelmet a folyó és vízgyűjtője értékeire a Nemzetközi Duna Napon, június 29-én a Duna medence minden országában. A Nemzetközi Duna Nap a Duna vízgyűjtő területén 2004 óta 

hagyománnyá vált rendezvény. Ráirányítja a figyelmet a mintegy 81 millió embernek otthont, életet adó Duna vízgyűjtőre, annak megóvására, fejlesztésére. Duna Európa második leghosszabb folyója, és a világon az egyetlen, amelynek vízgyűjtő területén 19 ország osztozik, így összesen 81 millió embert kapcsol össze. A kezdeményezéssel a vízgyűjtő országai egyfajta dunai szolidaritás kialakítását tűzték ki célul. Azért ezt a napot választották, mert 1994. június 29-én írták alá a Nemzetközi Duna Védelmi Egyezményt Szófiában, amelyhez 14 ország csatlakozott. Abban állapodtak meg a felek, hogy a folyó és vízgyűjtője védelmében együttesen lépnek fel a szennyezés ellen, valamint a fenntartható vízgazdálkodás érdekében.

A Duna Nap minden évben valamilyen téma jegyében zajlik, az idei esztendő jelmondata: „Tégy a folyókért!” Az eseményhez kapcsolódó programokon a környezettudatosság fontosságára, természeti értékeink védelmére, a takarékos vízhasználatra szeretnénk felhívni a figyelmet. Meg kívánjuk mutatni, hogy milyen egyedülálló érték van a kezünkben, a felelősségünk pedig közös abban, hogy megőrizzük édesvízkészletünket, és megóvjuk a vízi élővilágot.

 

https://youtu.be/KJQOLqyWrW8

A NatGeo © filmje

A németországi Fekete-erdőben eredő és a román-ukrán határon a Fekete-tengerbe ömlő Dunát a világ legnemzetközibb folyójának is szokták nevezni, hisz közel 3000 kilométeres útja során tíz országot és négy fővárost is érint, kulturális és földrajzi szempontból is rendkívül különböző régiókat láncra fűzve. A film csodálatos utazásra hív az „európai folyók királynője” mentén, az Alpok hegylábtérszínétől a Kárpát-medence forró síkjain és a Vaskapu drámai kanyonján át a delta vadasparkot idéző vizes élőhelyeiig.