Nagy József-emlékest a Pozsonyi Magyar Intézetben (1)

Csanaky Eleonóra és Szabó KingaNagy József 1926. április 2-án született Pozsonypüspökiben, s ott élt haláláig, 2013. január 3-ig. »Nem tudta és nem akarta elfelejteni azokat az évtizedeket, amikor a felvidéki magyarság egy irányított népirtás áldozata lett, s aminek következményeitől ő maga sem tudott szabadulni. A szorongatottság nem szűnő, illetve visszatérő helyzeteiben kis műtermében írta a Csemadok és Pozsonypüspöki magyarságának képekkel illusztrált krónikáját – mindig tágabb kontextusba helyezve azt –, tudván, fontos útmutatás lesz ez egyszer az elkövetkező generációk számára mert, ahogy nem egyszer mondta: „A tényeket nem ismerni tudatlanság, ám elferdíteni bűn!” Ő eljutott a megbocsátás, a továbblépés stádiumába, s életének utolsó évtizedeiben műveiben már totum pro parte az egészet ábrázolta a rész helyett.«
Nagy József-emlékest a Pozsonyi Magyar Intézetben • Nagy József festőművész munkásságát Szabó Haltenberger Kinga művészettörténész méltatja. A filmvetítéssel egybekötött ünnepi tárlatzárás műsorvezetője Csanaky Eleonóra.

A második rész ITT tekinthető meg.

További összeállítások Nagy Józseffel az alábbi linkeken:

25 perc Nagy Józseffel művészetről, eszmékről, folyamatokról 

Egyenesek támadása – Nagy József tudományos-fantasztikus arca

Békében kellene élni – Nagy József műtermében

Mestersége: Nagy József

Nagy József gyűjteményes tárlata

További hasonló témájú videók