Mocsáry Lajos és a Mocsáry kódex
Ma 100 éve hunyt el Mocsáry Lajos. 2012-ben az Itt éltek itt alkottak című pedagógiai projektnapon a bátkai alapiskolában a füleki Mocsáry Lajos Alapiskola tanulói és tanárai az iskola névadója tiszteletére készítették el „képregényüket”, a Mocsáry kódexet. A diákok lelkesen dolgoztak – rajzoltak, festettek, fűztek, ragasztottak. A kódex Mocsáry Lajos életét, politikai tevékenységét, illetve a füleki iskola múltját és jelenét mutatta be.
„Ilyen undorítóan sivár és boldogtalan sohasem volt még a magyar közélet.
Volt már sokkal szegényebb ez az ország, de mindig akadtak felemelő és szép momentumok is…”
(Mocsáry Lajos, Világ, 1913)
Bocsári Mocsáry Lajos (Fülekkovácsi-Kurtánypuszta, 1826. október 26. – Andornak, 1916. január 7.) magyar közíró, politikus, országgyűlési képviselő, a XIX. századi függetlenségi politika kiemelkedő alakja.
1874-től tíz évig vezette elnökként a Függetlenségi Pártot, amely azonban mindvégig ellentétekkel terhelt, az egyetértés hiányával küzdő politikai alakulat maradt. Mocsáry nemzetiségpolitikai elképzelései fokozatosan eltávolították tőle saját szövetségeseit is. Politikai pályafutását a Román Nemzeti Párt képviselőjeként fejezte be. 1892-től andornaki birtokán élt. Röpirataiban, cikkeiben továbbra is bírálta a „közösügyi rendszer” visszásságait. Utolsó éveiben a polgári radikálisokhoz közeledett.
A kiegyezést, a „deáki reáluniót” nem tartotta jó megoldásnak. Évtizedeken át szorgalmazta a közös minisztériumok és a delegációk eltörlését. Már az 1850-es évek közepén figyelmeztette kortársait a nemzetiségi kérdés fontosságára. Az 1868-as nemzetiségi törvénnyel kezdetben nem értett egyet, ám az általa sovinisztának nevezett irányzat megerősödésével végül ennek következetes végrehajtását kérte számon a mindenkori kormányokon. Röpiratok sorában fejtette ki meggyőződését, hogy az erőltetett magyarosítás és az igazságtalan választási rendszer nyomán állandósult és helytelenül kezelt konfliktusok katasztrófához fognak vezetni. A nemzetiségek követeléseinél sokkal nagyobb veszélyt látott a német expanzióban. Ennek kivédésére a szláv népekkel való szövetkezést ajánlotta. Noha ifjúkorától hirdette azt is, hogy a Kárpát-medence népei között a magyarságé az elsőség („kezében van most is a kétségbe nem vonható s nem is vont suprematia”), ellenfelei többször hazaárulással vádolták meg, széles körben a romános Mocsáriulu gúnynévvel illették. A nemzetiségi sajtó gyakran fehér hollóként, Kasszandraként említette.
Utóéletére különös kettősség jellemző: bár életútját részletesen feldolgozták, és fontosabb munkáit, illetve az azokból készült szemelvényeket a XX. század második felében újból kiadták, (el)ismertsége meg sem közelíti a dualizmus korának más nagyjaiét. Népszerűsége a II. világháborút követő években volt a legnagyobb, amikor életműve „haladó”, demokratikus vonásait, a Kárpát-medence népeinek békés egymás mellett éléséért tett erőfeszítéseit hangsúlyozták.
