Día de los Muertos

diadelosmuertos©-Zepherwind-_-Dreamstime.com_Mexikó legszínesebb és legnagyobb ünnepe a halottak napja (Día de Muertos), a prekolumbiánus (Kolumbusz előtti) és a keresztény kultúra keveredése, amelynek a Csontvázhölgyektől (La Catrina) kezdve a Halottak kenyerén (Pan de Muertos) át a krizantémig (cempasúchitl) rengeteg szimbóluma van. A mexikóiak már hetekkel az ünnep előtt lázas készülődésbe kezdenek, hiszen a hagyomány szerint november elsején és másodikán az elhunyt hozzátartozóik eljönnek a túlvilágról, ezért a feldíszített sírnál kedvenc ételeikkel, italukkal és más felajánlásokkal kedveskednek.

Mexikóban a halottak napjának ünneplése prekolumbián időkre nyúlik vissza, a halottaknak szánt ünnepségeket már i.e. 1800-ban is tartottak a mezoamerikai indián kultúrákban, például a 18 hónapból álló azték naptárban a 9. és 10. hónapokat szentelték neki. Az azték hitvilág szerint a halál után a lelkek a paradicsom különböző szintjeibe kerülhettek, attól függően, hogy miben hunytak el. A temetések során a hagyomány szerint két tárgyat tettek a halott mellé: azt, amit életében használt, valamint azokat, amire szüksége lehetett a hosszú és nehéz túlvilági utazása során.

A halottak napi hagyomány szorosan kötődik az mezőgazdasági ciklusokhoz. Az őslakosok két részre osztották az évet, egy esős és egy száraz időszakra, előbbit a mezőgazdasági munkákra: a vetésre, a művelésre és az aratásra fordították. Mindegyik szakasznak megvannak a saját rituáléi melyeknek célja, hogy az aratás jól sikerüljön, mivel az emberek élete is attól függött, hogy milyen lett a termés. A magokat a Candelaria ünnepben megáldották, melyben a kukorica a kisgyermeket szimbolizálta.

Az utolsó ciklus az aratás volt, amikor megköszönték az isteneknek és az elhunytaknak, a termést. „A halottak nagyon fontos szerepet játszottak az egész időszakban, tőlük kértek segítséget kritikus pillanatokban, az esőzések során, a kukorica termesztéséhez. Ők voltak a közvetítők az istenek felé” – nyilatkozta Andrés Merina, az UNAM Antropológiai Intézetének kutatója. A kukorica aratási szezonban nagy ünnepséget szerveztek, amelyen megosztották a terményt a szeretteikkel – élőkkel és holtakkal; ezzel fejezték ki a hálájukat. Az elhunytaknak tartott ünnepségeket Mictecacíhuatl, a halál asszonya, Mictlantecuhtlinak, a halottak földje urának felesége uralta.

1521-ben a spanyolok érkezésével az azték főváros, Tenochtitlán bukása az őslakos kultúra elesésének szimbólumává vált. A konkvisztádorok által hozott hit, a katolicizmus befolyásolta a hagyományos rituálékat és az őslakosok világfelfogását is. A halálon túli életben való hit fennmaradt, azonban az a hely, ahova az emberek a halál után kerültek a föld és a mennyország lett, és ez a változás az elmúlás fogalmát is módosította. A lelkek túlvilági sorsát az határozta meg, hogy a keresztény etika szerint jó vagy rossz cselekedeteket tettek-e életükben, egy új Isten jelent meg, aki jutalmazott, vagy büntetett. Megváltozott a temetési szertartás, a hamvasztást betiltották, a temetés pedig a temetőt, a koporsót, a sírfeliratot – azaz addig ismeretlen fogalmakat gyökereztetett meg.

 

 

 

 

(Visited 56 times, 1 visits today)
%d bloggers like this: