Majdnemtüntetés a menekültek ellen Bősön

Tüntetés BősönBősön a HVIM nagyjából húsz tagja demonstrált, csak néhány helyi lakos csatlakozott hozzájuk.  A rendőrség Nyékvárkonynál elállta az utat, minden nem dunaszerdahelyi rendszámú járművet megállított.

A művelődési ház melletti téren a Vöröskereszt, a bősi speciális mentőszolgálat, valamint a helyi önkéntes tűzoltók tartottak közös taktikai gyakorlatot, ők már augusztus 17-én bejelentették az önkormányzatnál a rendezvény időpontját, jóval azelőtt, hogy Kotlebáék kitűzték volna a bősi tüntetés pontos idejét. Az önkormányzatnál a művelődési ház mögötti parkoló helyszínére bejelentett taktikai gyakorlat miatt az egy helyi polgár által ugyanarra a helyszínre bejelentett tiltakozó megmozdulás már nem kaphatott engedélyt; a polgármester az egyik hírtelevíziónak adott nyilatkozatában elmondta, hogy egy helyszínen csupán egy nyilvános akciót lehet engedélyezni.

Kotlebáék tüntetése Nagyszombatban kezdődött, ahol megközelítőleg kétszáz tüntető gyűlt össze, hogy a menekülthullám ellen tiltakozzanak. A rendőrség ekkor vette őrizetbe Marián Kotlebát, akit a besztercebányai megyeszékhelyre kifüggesztett fekete zászlók miatt hallgatták ki. 

A nagyszombati tüntetés kezdete előtt nem sokkal történt egy kisebb incidens is: egy Jakub nevű, 24 éves diák  a tüntetőknek nem tetsző plakátokkal jelent meg, ezért azok azt rögtön kitépték a kezéből és a kukába dobták. A feliratuk ez volt: ‘Hanbím sa za vás’ és ‘Toto je Slovensko?’

Kotleba ĽSNS pártja sem a bősi önkormányzattól, sem a rendőrségtől nem kapott engedélyt a tüntetésre.

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom csupán a Facebook-csoportjában jelezte a bősi tüntetés szándékát, de hivatalosan nem jelentették be az önkormányzati hivatalban.

A tüntetés helyszínén megközelítőleg 50 tüntető gyűlt össze, többségében a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tagjai, akik fél 7 környékén elindultak a bősi menekülttábor épülete felé. A tüntetők közül páran Jobbik-zászlóval a kezükben indultak az épülethez, néhány helyi lakos és a sajtó képviselői pedig velük tartottak.

A tüntetők a bősi menekülttábor épületének sarkánál gyülekeztek, az épület nagy része ugyanis el volt kerítve, a közös taktikai gyakorlat egységei ott állomásoztak. A tüntetés egyébként hangos skandálás és kiabálás nélkül zajlott.

A helyszínen tartózkodott Martina Kredatusová, nagyszombati kerületi rendőrségi szóvivő, aki nyilatkozott a rendőrségi információkkal kapcsolatban. A szóvivőt több tüntető is próbálta kérdésekkel támadni, de ő nem válaszolt egyiküknek sem.

A főként magyarországi szélsőjobboldali és Jobbik-szimpatizáns tüntetők csoportja megközelítőleg 30-40 percet tartózkodott a menekülttábor épülete előtt, majd rendőri felszólításra fokozatosan feloszlottak. Nyolc óra környékén a tüntetők 15-20 fős csoportja tartózkodott még a bősi kultúrház előtt. 

A rendőrség a tüntetés idején lezárta a Bős és Nyékvárkony közötti útszakaszt a Nagyszombatból érkező tüntetők, Kotleba és szimpatizánsainak megfékezése céljából. A tüntetők az úttesten ülve, Kotleba pártjának zászlóival a kezükben tiltakozva várták, hogy eljussanak Bősre, de ez nem sikerült nekik. A rendőrök nem engedtek a közelükbe senkit, a sajtó munkatársait sem. A helyszínen 15-20 rendőrautó zárta le az útszakaszt. A rendőrség fényszórók segítségével világította meg a helyszínt.
(Forrás: parameter.sk; Joj; TA3)

További hasonló témájú videók