Harmónia Életműdíj – Havasi József

Havasi JózsefHavasi József 1969 óta folyamatosan részt vesz a  szlovákiai zenei életben és nagy mértékben hozzájárult a szlovákiai magyar énekkari mozgalom fejődéséhez. Havasi József 1947. április 27-én született Kassán, mint elsőszülött gyerek a családban, de később  még hat testvére követte. A kassai magyar tannyelvű alap- és középiskola elvégzése után felvételt nyert a pozsonyi Zeneművészeti Főiskolára ahol Godin Imre professzornál éneket tanult. 

1969-ben a főiskola után a Kassai Állami Színház operatársulatához szegődott mint kórustag, majd hamarosan az operatársulat szólistája lett. 1971 és 1973 között a Katona Művészegyüttesben teljesített katonai szolgálatot. Az 1973-74 évadtól visszatért a Kassai Állami Színházhoz. 1976 és 1986 között elhagyja a színház deszkáit, és a kassai Szent Erzsébet Dóm egyházkarnagya lesz. Egyházkarnagyi időszakában számos zenekari misét mutatott be a székesegyház kórusával. Ebben az időben  kántorképzőre is járt Budapesten. 1983-ban újra lehetőséget kap a színházban énekelni, ahol Puccini Toscájában Scarpia szerepét alakítja. 1987-ben végleg visszatér az operába, ahol mindmáig egyedüli magyar ajkú szólistaként az operaház állandó tagja. Lehetősége nyílt más színházakban is bemutatkozni, sőt diákként a milánói Scalaba is kapott meghívást, de nem élt vele. Énekelt Magyarországon, Csehországban, Ausztriában, Németroszágban, Olaszországban. Mindig lokálpatrióta volt és hű maradt szülővárosához. Majdnem két évig volt a színházi kórus karmestere.  1973 őszén megalapította a kassai Csermely Kórust, amelyet mai napig is vezet, és ez életének legnagyobb szívügye. Eleinte a kórus az Új Nemzedékhez tartozott, majd sokáig a Csemadok mellett működött. A Csermely Kórus a galántai Kodály-Napok többszörös győztese, és tagjai felléptek már Romániában, Franciaországban, Finnországban, Ausztriában és Csehországban is. A társulás három ízben a premontrei templomban megszervezte a Kárpát- Eurorégió kórusok fesztiválját is. Az énekkar a Kassai Megyei Hivatal díját és Kassa Város díját is megkapta, a kisebbségi kultúra színvonalas terjesztéséért pedig Bartók-díjban részesült. Havasi József munkája elismeréseként 2010-ben Szerencsés János a Magyar Köztársaság főkonzulától átvehette a Magyar Kulturális Minisztérium  Pro Cultura Hungarica díját. Díjazottunk mindezek mellett 1991-től a kassai premontrei templom egyházkarnagya is, ahol kizárólag magyar szent miséken közreműködik. A premontrei templom mellett is alakított kórusokat, pl.a Vox Candidorum (Fehérek hangja) és a 2011-ben  megalakult Szent István társulat mellett a hívekből álló énekkart. Egyben a társulat alelnöke is. Vezetett énekkart a Magyar Ipari Középiskola mellett is, amely kizárólag az iskola diákjaiból állt. 2006-ban a Thália Színház kérésére prózai szerepet is felvállalt Szigligeti Ede: II. Rákóczi Ferenc fogságai darabjában, ahol Knitelliust alakította.

A Harmónia – Szlovákiai Magyar Zenei Díjat a Harmónia Szlovákiai Magyar Zenei Díj Polgári Társulás, a Szlovákiai Magyar Zenészek Egyesülete (SZMAZE), a Szlovákiai Magyar Zenebarátok Társasága, a Csemadok Művelődési Intézete, a Csemadok naszvadi alapszervezete, Lábszky Olivér énekes-dalszövegíróval együttműködve 2011-ben alapította.

(Visited 59 times, 1 visits today)

További hasonló témájú videók

%d bloggers like this: