Moldvai és gyimesi csángó táncház a Hárompatak zenekarral

HárompatakA  kassai Rovás Akadémián moldvai és gyimesi csángó táncházat tartottak a Hárompatak zenekarral.

„A hagyományt nem ápolni kell, hisz nem beteg. Nem őrizni kell, mert nem rab. Hagyományaink csak akkor maradhatnak meg, ha megéljük őket!” (Sebő Ferenc)

 https://vimeo.com/77792438

Forrás: Kovács Ágnes, Rovás Akadémia

A hazai illetőségű, moldvai és gyimesi csángó népzenét játszó Hárompatak zenekar 2007 őszén alakult Révkomáromban azzal a céllal és lelkesedéssel, hogy a zenekar tagjai mind jobban megismerjék e kivételes, élő kultúrát, s miközben folyamatosan tanulják, fejlődnek és elmélyednek benne, hiteles módon bemutassák azt a közönségnek is. A zenekar szeretne valami értékállót, örömöt s kikapcsolódást nyújtó kedvtelést mutatni, közvetíteni az emberek felé, azt, amelyet számára a csángó zene és tánc jelent. A zenekar nevét a moldvai Klézse (Bákó megye, Bákótól 18 km-re délre) feletti völgyről kapta, ahol a Klézse patak három patak összefolyásából létrejön.

A zenekar immár hatodik éve tart táncházat a komáromi RÉV-ben havi rendszerességgel, Méhes Kata játszóházával és tánctanítással egybekötve gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt (lásd a helyszínt alul), rendszerint a Pengő zenekarral együtt. A táncházak ötvözik a csángó furulyás dallamokat a Kárpát-medence vonós muzsikájával, kiszolgálva a különböző tánc- és zenei ízlést, igényeket. Mindamellett alkalmi meghívásoknak tesz eleget a zenekar, fesztiválokon, iskolákban és óvodákban lép fel idehaza, s Magyarországon. A rendszeres táncházak mellett öt éven keresztül, évi 1-2 alkalommal került megrendezésre az ún. Népzenei Filmklub népművészeti témájú filmek vetítésével és azt követően táncházzal, vendégzenészekkel, többek közt a táncházmozgalom egyik elindítójával, Halmos Bélával, a Hagyományok Háza munkatársával, néprajzkutatóval, a filmek zenei szerkesztőjével.

A zenekar életében rendkívüli hatású legfontosabb mesterük, Hodorog Andrásklézsei, moldvai furulyás játéka és tanítása, András bácsi éveken keresztül rendszeresen látogatta a bandát, játszott velük és adta át kivételes tudását, s nem utolsó sorban tőle kapta a zenekar a nevét is. Ezúton is köszönet érte, hogy elindította a zenekart.

A zenekar tagjai:

Angyal Réka – ének
Balázs Lilla – ének
Pok Attila – furulyák
Illés Gábor – furulyák, koboz
Takács Zoltán – dob, (ütő)gardon

Táncoktatók az állandó táncházban:
Korpás György és Szűcs Katalin,
a Feszty Árpád Néptáncegyüttes táncosai

(Visited 26 times, 1 visits today)

További hasonló témájú videók

%d blogger ezt szereti: