A közelmúltban újrafordították a XX. század egyik legjelentősebb regényét, a James Joyce Ulysses-ét. A táborban járt a fordítást készítő munkacsoport egyik tagja, Szolláth Dávid.
A Gombaszögi Nyári Táborban hagyománynak számít, hogy az egyetemisták műveltségi vetélkedőn is összemérik tudásukat. Idén a csapatversenyekben szereplő
A Kultúráért és Turizmusért Társulás állandó és pártoló tagjait, a községből elszármazottakat, a népviseletes babagyűjtemény létrehozóit és támogatóit hívta meg a XV. Emese Udvarházi Napok
„Ez az izsai ember, dr. Tóth Kurucz János, ebből írta a doktori disszertációját… 50 év után valóban itt találták meg az izsai Leányvárat!” Amit Tóth Kurucz Mária idegenvezetéséből el tudtam csípni a XV. Emese Udvarházi Napok körútján az izsai Kelemantia Római Kori és Néprajzi Múzeumban:
Hogy jut el egy csehszlovákiai kutató Japánba – Dr. Bauer Győző gyógyszerkutató professzorral, volt nagykövettel, egykori Csemadok-elnökkel beszélgetett
A magyar–szlovák együttműködési program tanulságai. Mitől jó egy határon átnyúló projektum? A projekt céljait, aktivitásait és eredményeit Ocskay Gyula (CESCI) mutatta be.
A Komárom kultúrkocsmáiban (eleinte az Art Caféban, újabban főleg a Mokkában, de volt már a Révben, sőt szabadtéren is) rendszeresen összegyűlik egy maroknyi csepűrágó, hogy a színpadi kötöttségeket
A Szlovákiai Magyar Iskolák Országos Tanévnyitó Ünnepségét idén a tornaljai református templomban tartották. Az ünnepi tanévnyitót a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége, az SZMPSZ Nagyrőcei Területi Választmánya és Tornalja város
Bredár-Mács Katalin tánctanár a nyár folyamán is szervezett összpontosításokat a Gömöri Kisrózsák és a Kis Gömör Gyermek Néptáncegyüttesek tagjainak. A következő gömöri táncház szeptember 14-én lesz Rimaszombatban, a Városi Művelődési Házban.
Pénteken a Hot Jazz Band adott fergeteges koncertet a somorjai Pomlé Fesztiválon, szombaton pedig Ferenczi György és a Rackajam zenekar koncertjén szórakozhattak a látogatók.